Mégsem indul Navalnij ügyvédje a parlamenti választásokon

2021. június 15. – 15:21

Másolás

Vágólapra másolva

Alekszej Navalnij Korrupcióellenes Alapítványának ügyvédje visszalép a parlamenti képviselőjelöltségtől azért, hogy megvédje kampánycsapatát az új orosz törvénytől, írja a SZER.

Közel egy hete, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta, az orosz bíróság életbe léptette azt az új szabályozást, amelynek értelmében szélsőséges szervezetnek minősül két Alekszej Navalnij ellenzéki aktivistához köthető csoport.

Az ügyvéd, Ljubov Szobol ezt követően június 14-én moszkvai újságíróknak arról beszélt, hogy nem tudja biztosítani kampánycsapatának és szponzorainak biztonságát a választási hajrában, így inkább visszalép. Hozzátette, szerinte a Navalnijhoz köthető szervezetek betiltása mögött politikai indíttatás húzódik.

Szobol beszélt arról is, hogy szerinte az orosz hatóságok félni kezdtek, amiért a közvélemény-kutatások szerint Szobol népszerűsége Moszkvában sokkal magasabb, mint Putyin pártjának a képviselőjelöltjéé. Hozzátette, minden elérhető bíróságon, így Strasbourgban is harcolni fognak az ellenük hozott határozat ellen.

A hírre korábban elutasítóan reagált az amerikai és a brit külügy is. Mindeközben Navalnij épp a börtönbüntetését tölti: melyről Putyin nemrég egy interjúban azt mondta, „nem lehet garantálni, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből”. Az elnök utóbbi kijelentését azzal magyarázta, hogy „az ilyen döntéseket ebben az országban nem az elnök hozza”.

A Navalnij-történet előzménye, hogy miközben Oroszországban 2021. április 21-én ezrek tüntettek azért, hogy a bebörtönzött ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij megfelelő orvosi ellátást kaphasson a börtönben, Szél Bernadett, Fekete-Győr András és Hadházy Ákos ellenzéki politikusok felfújták a #FREENAVALNY feliratot Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete elé, akkor igazoltatták is őket, a rendőrség feljelentést tett az ügyben.

Alekszej Navalnijt még 2015-ben három és fél év felfüggesztett börtönre ítélték. A politikusnak hetente kétszer jelentkeznie kellett a rendőrségen. 2020 augusztusában azonban novicsokos mérgezés áldozata lett, ami után Németországban lábadozott. Az ügyészség szerint ekkor, de néhányszor előtte sem jelent meg a megadott időben a rendőrségen, ezért úgy döntöttek, letöltendőre kell változtatni a felfüggesztett börtönt. Navalnijt erre hivatkozva Németországból hazatérve őrizetbe vették, ami példátlanul nagy tüntetésekhez és több ezer ember előállításához vezetett. Február 2-án az ellenzéki politikust börtönre ítélték.

Putyin az interjúban számos egyéb témára is kitért annak apropóján, hogy két nap múlva találkozik Joe Biden amerikai elnökkel. Kifejtette például, hogy az Oroszországban bebörtönzött Paul Whelan és Trevor Reed amerikai állampolgárok ügyében az orosz fél nyitott egy fogolycserére. Beszélt továbbá arról is az Oroszországot ért amerikai kritikák kapcsán, hogy a Black Lives Matter mozgalomnak például szerinte „van némi alapja”. Az orosz elnök kitért az előző elnökhöz húzó, trumpista támadásra is a Capitoliummal szemben: a Capitolium ostromán letartóztatottakra utalva Putyin azt mondta, hogy szerinte ez bizonyíték arra, hogy az Egyesült Államok „szintén üldözi állampolgárait politikai véleményükért”, amivel „Oroszországot is vádolják”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!