Ultrakonzervatív egyetemet alapítottak Varsóban, a megnyitóra meghívták a magyar kormány tagjait is. Nem mentek el

2021. május 28. – 19:05

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába hívták Varga Juditot és Gulyás Gergelyt is, egyetlen magyar kormánytag sem jelent meg személyesen az új lengyel konzervatív magánegyetem, a Collegium Intermarium megnyitóján – igaz, Gulyás azért küldött egy videóüzenetet a megnyitóra.

A varsói központú, mester- és posztgraduális jogi képzéseket indító jogi egyetemet az ultrakonzervatív-keresztény Ordo Iuris nevű szervezet alapította. Az Ordo Iuris volt az egyik leghangosabb támogatója a minél szigorúbb abortuszszabályozásnak Lengyelországban, ami tavaly ősszel életbe is lépett, és országos tiltakozásokat váltott ki.

Mint arról már írtunk korábban, az egyetem a közleménye szerint „az egész Tengerköz-régió elitjének kovácsa kíván lenni” – utóbbiba pedig nem csak a lengyel-litván nemzetközösség egykori területe, hanem a Fekete-tenger nyugati, és az Adriai-tenger keleti partvidéke is beletartozik. Céljuk, hogy adományozóik segítségével olyan szellemi központot hozzanak létre, ami képes lesz „egész Közép-Európa sorsát befolyásolni”.

Sőt, az Ordo Iuris egyenesen egyfajta ellen-CEU-nak szánja a Collegium Intermariumot, szerintük ugyanis Soros György már több százmillió dollárt fektetett be a Közép-európai Egyetembe, ahol „baloldali értelmiségiek, politikusok és jogászok egész generációját nevelte ki”.

Az oktatók között szerepel majd Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, de a pénteki átadón megjelent a Megafon nevű jobber influenszerképző vezető arca, Kovács István, és Szánthó Miklós KESMA-vezér is. Kovács és Szánthó vezetik emellett azt az Alapjogokért Központot, ami igen szoros együttműködést tervez a jövőben az Ordo Iurissal – erről itt írtunk bővebben.

Bár eredetileg Varga Judit igazságügyi minisztert is meghívták a megnyitóra, de előre jelezte, hogy nem vesz részt az eseményen. Helyette Gulyás Gergely videón üzent az új varsói jogi egyetem megnyitóján: „Brüsszel minden ellenkezése ellenére Közép- és Kelet-Európában még mindig bízunk az értelmi és szellemi megújulásban, ami megvédi a keresztény kultúrát és az európai életstílust” – idézi a miniszterelnökségért felelős miniszter szavait az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!