A bazmegoló tüntetőkkel nem tud mit kezdeni a lengyel kormány

2020. november 06. – 12:38

frissítve

A bazmegoló tüntetőkkel nem tud mit kezdeni a lengyel kormány
Egy alternatív színház a tüntetéseket támogató „ablakszínházi” előadása Varsóban 2020. október 30-án – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Lengyelországban egy abortuszt szabályozó szigorú kormányzati javaslat miatt egy nőjogi mozgalom képviselői követelik a jobboldali kormány lemondását, a követelésre a hatalom meglepő módon óvatos visszavonulással válaszolt. Hogyan vált a Lengyel Nők Sztrájkja országos erővé, miért nem félnek a hatalomtól, és lemondatható-e az illiberális koalíció? Varsóban találkoztunk a tüntetések főszervezőjével és az abortusztiltásában hívő mozgalmárral is. Helyszíni riport.

Kihalt utcákon jártunk Varsóban, az éles, őszi fényben elsőre semmi nem utalt arra, hogy előző este százezrek vonultak utcára a különösen durvára sikerült lengyel abortuszszabályozó javaslat ellen. De csak percek kellettek, hogy észrevegyük a tiltakozás jeleit. Szinte minden házfalra felfújták a mozgalom jelképét, a vörös villámot, és jelszavakkal graffitizték tele az aszfaltot. Volt időnk befogadni a látványt, mert hiába próbáltam elérni a mozgalom vezéralakját. „Marta Lempart sosem veszi fel a telefont, írj neki sms-t” – javasolta összekötőnk, de hiába. A főszervező hol válaszolt, hol nem, és azt sem árulta el, hol tartózkodik. Nyomasztó helyzetben jártuk a nyomasztóan üres utcákat.

Azért utaztunk a járvány közepén Lengyelországba, mert érteni akartuk, mi hajtja az elképesztő méretű tüntetések résztvevőit. Az még világos volt, hogy Európa egyik legszigorúbb abortuszszabályozása ellenállást vált ki. Meglepő volt ugyanakkor a tüntetések mérete: nemcsak a fővárosban, hanem kis településeken is utcára vonultak az emberek, aminek hatására a keményvonalas, jobboldali kormány végül meghátrált, és egyelőre nem hirdette ki az alkotmánybíróság abortuszszigorító határozatát. A lengyel nőjogi mozgalom jelképe eközben mém lett: a piros villámos logó feltűnt Európa minden országában, villámos zászló alatt tüntettek Budapesten is.

Varsói utcakép 2020. október 30-án – Fotó: Huszti István / Telex

Végül este 10-kor megkaptuk a címet, és beléphettünk az adományokból és lengyel, illetve külföldi alapítványi pénzekből fenntartott Lengyel Nők Sztrájkja központjába. A negyedik emeleti főhadiszállás inkább egy sajátos start up irodájának bizonyult.

A kanapék és babzsákfotelek mellett egy két méter átmérőjű pinainstalláció, egy tüntetés egész falat kitöltő fotója, szivárványos zászlók, a táblán pedig dühös nőket ábrázoló rajz bizonytalanította el a gyanútlan szemlélődőt, hogy tulajdonképp mi is a profilja ennek a start upnak.

Hivatásos tüntetésszervetők, akik provokálják a kormányt

Marta Lempart késő negyvenes, erőteljes, fáradt nőnek tűnt. Lerogyott az egyik babzsákra, mondván: végtelenül kimerítették az elmúlt napok, és nincs is vége a menetnek.

„Mire készül most?” – kérdeztem, miközben én inkább a kanapét választottam.

„A konzultációs tanács első gyűlésére. A kormány lemondását követeljük.”

Már a beszélgetés eleje kizökkentett, hiszen abortuszellenes mozgalom miatt érkeztünk. „Valóban, abból nőtte ki magát a kezdeményezés” – mondta Lempart a telefonját nyomogatva.

„Az abortusz a szabadság egyik szimbólumává vált Lengyelországban. De közben összegyűjtöttük azokat a követeléseket, amelyek az októberi tüntetések transzparensein szerepeltek, és most már ezekről is tárgyalni akarunk. Kormányváltást, az emberi jogok tiszteletben tartását, az abortusz liberalizálását és zöld politikát követelünk.”

Marta Lempart – Fotó: Huszti István / Telex

„Ez elég éles váltás, hiszen tegnap még az abortusztörvény ellen tüntettek” – mondtam.

„A Lengyel Nők Sztrájkja a kezdetektől foglalkozik általános társadalmi ügyekkel. Nem arról van szó, hogy most az abortuszról hirtelen átnyergeltünk a nagypolitikára. Korábban felvonultunk már a tanárokért, segítettük a fogyatékkal élők demonstrációját, antifasiszta blokádokat és egészségügyi sztrájkot is szerveztünk. Tulajdonképpen hivatásos tüntetésszervezők vagyunk.”

„Akkor most folytatódnak a tüntetések, várva, hogy a kormány egyszer csak lemond?”

„Rengeteg tervünk van a kormány életének megkeserítésére – élénkül fel Marta Lempart. – De elsőként meg kell győznünk minél több embert, hogy érdemes csatlakozniuk. Emiatt van szükség a koordinációs tanácsra. A tanács tagjai közt vannak aktivisták, antikommunista vezetők, jogászok és politikusok is.”

„Politikai mozgalommá válik a Lengyel Nők Sztrájkja?”

„A felmérések szerint pártként most 9 százalékot érnénk el, de eszünk ágában sincs párttá alakulni. De eljutottunk arra a pontra, ahol azt mondom: nincs ellenségünk az ellenzéki oldalon. Platformot hoznánk létre, ahol egymásra találhat mindenki, aki ellenzi a Jog és Igazságosság pártjának kormányzását.”

„Hogyan juthatott odáig egy abortusszal foglalkozó, nőjogi mozgalom, hogy az egész országot megmozgató tüntetéseket szervez, és kormányváltást hirdet?”

„A 2016-os tüntetésekkel kezdődött az egész. Kaczyńskiék akkor akarták először átnyomni az abortusztörvényt. Tüntetések szerveződtek, ahova egy emberi jogi és demokráciapárti civil szervezet felszólalójaként kaptam meghívást. Én hirdettem ki az országos sztrájkot. Az ötlet a partneremtől jött, aki olvasott egy posztot a 1975-ös izlandi női sztrájkról. Gondoltam, hogy szervezhetnénk valami hasonlót, csak radikálisabbat. Nem vidám, léggömbös, vigyázzunk-a-gyepre típusú megmozdulást akartunk, ezért hétfőre hirdettük meg a gyűlést, ami a hét legzűrösebb napja. Hétfőn tüntetni igazi kiállást jelent. Ráadásul olyan órára időzítettük, amikor a forgalmat is megbénítjuk. Egyik barátunk, egy menő lengyel grafikuslány csinálta a ma is ismert logót a női fejjel és a harcos jelével az arcán. A jelképünk őrült módon kezdett terjedni.”

Marta Lempart már nem szervezte cseten a másnapi programot, hanem előredőlt a kényelmetlennek tűnő babfotelben, és folytatta.

A városban néhol katonai rendészek járőröznek, és lépten-nyomon feltűnik a tüntetések szimbóluma, a piros villám – Fotó: Huszti István / Telex

Egyre többen lettek abortuszpártiak

„Érdekes módon maga az egyház is segítette a sikerünket, 2016-ban megnyertük az első csatát, és a kormány ejtette a törvényt – mondja Lempart. – De az egyházak rászálltak a szervezőkre, a szimpatizánsokra. A kisvárosi templomokban név szerint szégyenítették meg a tüntetőket, zaklatták őket, a gyerekeiket a papok kritizálták az iskolában. Ha nem kezdenek ilyen hadjáratba, talán megállt volna a mozgalom az első tüntetésnél. De ez a viselkedés sokakat felháborított. Úgyhogy három hétre rá szerveztünk egy újabb országos demonstrációt. Ekkor kezdtük használni a ma is ismert villámot a női arcon. Itt született meg a mozgalmunk. A tüntetések sokakban tudatosították, hogy nagyon nincs rendben a lengyel abortusztörvény. Amíg a kormány nem kezdett keménykedni, az emberek valahogy elfogadták azt a törvényt, ami a szigorítások nélkül is Európa egyik legkeményebbje volt, hiszen ebbe nőttek bele. Az események hatására viszont az abortusz legalizációját követelők száma 37 százalékról négy év alatt 69 százalékra nőtt.”

„Tehát ez azt jelenti, hogy öngólt lőtt a kormány?”

„Úgy tűnik, igen. És most már láthatóan nem tudják, hogy fordítsák vissza a dolgot. Nem tudnak mit kezdeni a fiatalokkal, akik a tüntetők és a szervezők többségét adják. Ennek a generációnak Kaczyński csak egy mém, egy fura, idős alak, aki rémisztő dolgokat beszél nekik. A kormány képtelen megtalálni a hangot ezzel a generációval. Van például ez a jelszavunk, hogy wypierdalać, ami valami olyasmi angolul, hogy fuck off, szóval takarodj, de elég vulgárisan. Ez volt egy molinónk szövege a múlt héten, amit az alkotmánybíróság döntésére válaszul csináltattunk, és ezzel vonultunk végig Varsón. Szlogen lett belőle, számokat írtak belőle, ezt kántálták a tüntetők. A kormánypárti média mostanra képtelen beszámolni a tüntetésről, mert bárhol elindul a közvetítés, a tömeg elkezdi kántálni, hogy wypierdalać. És erre mit tud mondani a kormány? Hogy nem szabad csúnyán beszélni.”

Emberek nézik egy alternatív színház a tüntetéseket támogató „ablakszínházi” előadását Varsóban 2020. október 30-án – Fotó: Huszti István / Telex

Alig várják a kormány támadását

„Nem tart a támadásoktól?” – kérdezem, még mindig a kanapén üldögélve.

„Én már nem mehetek haza, mert közzétették a lakcímem. Helyről helyre vándorolva élek. A telefont sem veszem fel. A szemközti ház tetejéről fotósok fényképezik ezt az irodát, ezért vannak lehúzva a redőnyök. De meg kell mutatni, hogy nem félünk. Ebben a közhangulatban például nem célszerű alapítványként bejegyeztetni magunkat. Úgyhogy mi most hoztuk létre az alapítványunkat. Vagy a székhelyünk, amit direkt ide helyeztük, a parlament közelébe, mutatva, hogy nem bújunk el. Hiszek a konfrontációban. Jobb szembenézni a félelmeiddel és szabadon élni, mert ezek ott fenn nem bírják, ha valaki szabadnak érzi magát.”

A nő összecsapta a kezét: „Bocsánat, hogy ennyit beszélek.”

Ekkor tűnt csak fel, hogy éjfélre jár, úgyhogy nekivágtunk a kietlen Varsónak. A tervem az volt, hogy másnap kiderítem, mit szólnak a kormányváltó lendülethez az ellenzéki pártok, akiknek már a fejük felett zajlanak az események.

A baloldal szerint a kormány elszámolta magát

Anna Maria Żukowska, a Baloldali Demokratikus Szövetség parlamenti képviselője egy tök üres pártirodában fogadott minket másnap reggel. „Mit szólnak ahhoz, hogy az ellenzéki politika nem irányítója, hanem követője lett az eseményeknek?” – csaptam a közepébe.

„A tüntetések épp azért ilyen méretűek, mert nem pártpolitikai események. Ha csak egy ellenzéki párt is megpróbálná kisajátítani, akkor a többi távol maradna, és az ügy szenvedne kárt.”

„Mit tervez a Baloldali Demokratikus Szövetség párt ebben a helyzetben?”

„Továbbra is részt veszünk a tüntetéseken. Egyébként félek attól, hogy Kaczyński felhívása, hogy az emberek minden eszközzel védjék meg a templomaikat, agressziót és összecsapásokat szül majd. Tegnap is harminchét embert tartóztattak le, akik közül harmincöt neofasiszta szervezetek tagja vagy szimpatizánsa volt.”

Anna Maria Żukowska, a Baloldali Demokratikus Szövetség parlamenti képviselője – Fotó: Huszti István / Telex

„De eközben arról is beszámoltak a lapok, hogy a tüntetők templomokat fújtak össze, miséket zavartak meg.”

„Igen, abortusztörvény-ellenes szlogeneket graffitiztek a templomokra, mivel az egyház az abortuszellenesség legfőbb politikai lobbistája. Ők használtak a legutóbbi elnökválasztási kampányában olyan kifejezéseket, mint hogy az LGBT-közösség tagjai az ellenség, akiket le kell győzni. Ez sokakat felháborított. Ezért használnak a tüntetők vulgáris kifejezéseket, és festik össze a templomokat.”

„Miért vezetett be egy ilyen törvényt a kormány, mikor nyilván tudható volt, hogy ez nem tesz jót a társadalmi elfogadottságuknak?”

„A kormány elszámolta magát. Azt gondolták, hogy a járvány idején úgysem tüntetnek az emberek. Azt gondolták, hogy ha telerakják a kormányhivatalokat, a postákat János Pál pápa és Szűz Mária képeivel, akkor a társadalom megszokja ezt a gondolkodást. De épp az ellenkezőjét érték el.”

„Az embereknek elegük lett abból, hogy az egyház beleszól az életükbe. A Jog és Igazságosság Pártja nem vette észre, hogy ők lettek a régi rendszer, amivel ciki azonosulni.”

Ordo Iuris: A fiatalok fiziológiai okokból lázadnak

Az elhangzottak után nem lepődtem meg, hogy vasárnap, a templomi misék idejére megszállták a rendőrök Varsót. A rendőrségi buszok, rohamrendőrök, sőt golyóálló mellényes katonák különösen feltűnőek voltak úgy, hogy az utcák amúgy üresek, mint egy zombitámadás után.

A vasárnapi mise idejére ahhoz a Szent Kereszt-templomhoz zarándokoltunk, ahol előző héten tüntetők zavarták meg a szertartást. Az egyetlen akciónak azonban mi lettünk a főszereplői: rohamrendőrök vettek körül minket, de amint kiderült, hogy egyszerűen csak újságírók vagyunk, el is párologtak. Az esetből annyit szűrtem le, hogy valamilyen okból távolról sem tűnünk tipikus templomba járónak.

A hangsúlyosan konzervatív Ordo Iuris egyik vezetőjével találkoztunk a rendőrös incidens után, a hiperkonzervatív szervezet képviselője a nagyvilági eleganciával öltözködő Karolina Pawlowska volt. Szerinte Lengyelországnak igenis az abortuszt gyakorlatilag betiltó szabályozásra van szüksége.

Karolina Pawlowska – Fotó: Huszti István / Telex

„Úgy tűnik, hogy a lengyel társadalom sokkal érzékenyebb ezekre a kérdésekre, talán mert II. János Pál pápa is lengyel volt. Reméljük, hogy Lengyelország példával szolgál a világ többi országa számára” – mondja érvként, mire bizonytalanul tártam szét a kezem:

„Az utóbbi napok eseményei alapján talán mégsem akkora lelkesedés. Százezrek vonultak utcára. A közvélemény-kutatások sem azt mutatják, hogy a többség támogatná ezt az irányvonalat.”

„A baloldal manipulációval és hazugságokkal azt az érzést keltette, hogy ez a törvény nőellenes. Pedig ez nem igaz, hiszen ha a nő élete veszélyben van, akkor lehetőség van arra, hogy véget vessenek a meg nem született gyerek életének. A szervezők érzelmi alapon közelítettek a témához, azt állították, hogy itt megsértik a női jogokat, a nőket rabszolgaságba hajtják, és ezzel sajnos ezzel manipulálták a fiatalokat. Ők nem is igazán értették, hogy mi ellen is tüntetnek. Ráadásul a fiatalok általánosságban is hajlamosak lázadni minden ellen. Ez egy fiziológiai kérdés.” (A vitatott abortusztörvény-tervezetről olvassa el lenti keretes írásunkat!)

Így tiltanák be az abortuszt teljesen Lengyelországban

Máltán kívül a lengyel Európa legszigorúbb abortusztörvénye. A művi terhességmegszakítás engedélyezéséhez három feltétel valamelyike kellett:

ha az anya életét a terhesség súlyosan veszélyezteti; nemi erőszak után; valamint ha a magzatnak súlyos fejlődési rendellenessége van, vagy életképtelen.

A friss alkotmánybírósági döntés az utóbbi lehetőséget törölte el. Mivel elenyésző esetben kellett az anya életben maradása végett abortuszt alkalmazni, a terhességmegszakítások 98 százalékát ugyanis a magzat rendellenessége miatt hajtották végre, az abortusz a gyakorlatban illegálissá válna Lengyelországban.

Pawlowska szerint azért is igazuk van, mert szélesebb nemzetközi színtérre illeszkedik az abortuszellenes lengyel kormány hozzáállása.

„Szerencsére nemzetközi szinten egyre többen állnak ki az élet szentsége mellett. Szimbolikus, hogy aznap, amikor az alkotmánybíróságunk meghozta az ítéletét, Lengyelország aláírta a Genfi Konszenzus Nyilatkozatát az Egyesült Államokkal, Brazíliával és Magyarországgal együtt.” (Az abortuszellenes koalíciónak olyan országok a tagjai még, mint Belarusz, Szaúd-Arábia, Irak, Líbia vagy Szudán.)

„Az év elején együttműködési megállapodást kötöttünk a magyar Alapjogokért Központtal is. Nagyszerű volt olyan emberekkel tárgyalni, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak” – említette Pawlowska – feltehetően a baráti hangulat végett – a jó ideig a Fidesz pártalapítványa által pénzelt, magyar kormányközeli szervezetet.

A tüntetések kifulladnak, de a civil társadalom jól van

Utunkat a Helsinki Bizottság nőjogi kérdésekre szakosodott munkatársánál fejeztük be. Zuzanna Warsótól azt akartuk megtudni, hogy milyen kilátásai lehetnek a lengyel megmozdulásoknak.

Zuzanna Warso – Fotó: Huszti István / Telex

„A tüntetéseket a Lengyel Nők Sztrájkja indította el, és ők ébresztettek rá sokakat a tiltakozás fontosságára. De a közösségi média miatt a demonstrációk egyre inkább alulról szerveződnek, és spontánabbak is lesznek. Ennek ellenére úgy látom, hogy a tüntetések idővel kifulladnak. Ha nem is érnek el direkt politikai célokat, de sokat jelent, hogy az ország távoli részeiben is éledezni kezdett a civil társadalom.”

„A mostani események változást hoztak a katolikus egyházzal kapcsolatban is. Eddig nem volt divat ilyen nyíltan bírálni az egyházat. Most sokak számára nyilvánvaló lett, hogy az egyház valójában politikai szereplő Lengyelországban.”

„A társadalom szempontjából fontosak a most zajló demonstrációk, még ha rövid távon nem is lesz nagy hatásuk az abortusz szabályozására. Szóval a nőknek most maguknak kell megfizetni ennek az ébredésnek az árát.”