Bill Gates 2000-ben egy alkalmazottjával csalta a feleségét, az ügyet a Microsoft is vizsgálta

2021. május 17. – 09:21

Bill Gates 2000-ben egy alkalmazottjával csalta a feleségét, az ügyet a Microsoft is vizsgálta
Bill Gates és felesége, Melinda Gates a francia Becsületrend átvétele után 2017-ben – Fotó: MTI/EPA/Julien De Rosa

Másolás

Vágólapra másolva

Bill Gates intim viszonyt folytatott a Microsoft egyik alkalmazottjával még 2000-ben, ismerte el a milliárdos egy hétvégi nyilatkozatban a NPR cikke szerint. A vállalat vezetősége vizsgálatot indított hónapokkal azelőtt, hogy Gates távozott volna a vezérigazgatói székből, de szóvivője szerint a két esetnek semmi köze egymáshoz. A több mint két évtizeddel ezelőtti affér „békés körülmények között” ért véget, arra azonban a közlemény nem tér ki, hogy Gates ekkor már hat éve házas volt.

A Microsoft vezetősége külső jogászi segítséget kért az eset feltárására, és ez idő alatt „minden támogatást megadott az aggályos kapcsolatot feltáró alkalmazottnak”, akinek a kilétét nem hozták nyilvánosságra.

Bill Gates május 3-án jelentette be a Twitteren, hogy huszonhét év után válnak a feleségével. Megbízható források szerint Melinda Gates már két éve tervezte a válást. A nő ugyanis a Wall Street Journal szerint arról beszélt, hogy házasságuk „helyrehozhatatlanul megtört”, aminek a kiváltó oka férje kapcsolata volt Jeffrey Epsteinnel.

Epstein milliárdos üzletemberként volt ismert, 2019-ben viszont előzetes letartóztatásba került emberkereskedelem és kiskorúak megrontásának vádjával. Befektetőként kapcsolata volt többek között Donald Trumppal, András yorki herceggel – és Bill Gatesszel is, aki állítólag többször fel is bukkant Epstein magánszigetén.

A Gates-vagyon tervezett felosztásáról még ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!