27 év után válik Bill és Melinda Gates

2021. május 3. – 22:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bill Gates a Twitteren jelentette be, hogy 27 év házasság után válnak a feleségével, Melinda Gatesszel.

A milliárdos azt írja, hogy rengeteget dolgoztak feleségével a házasságuk megmentésén, de végül a válás mellett döntöttek. Arra is kitér, hogy ugyan a magánéletben már külön utakat járnak, a közös munkát folytatják, hiszen együtt hozták létre a Bill és Melinda Gates Alapítványt. Azt az alapítványt, amellyel Bill Gates egyre többet foglalkozik, pláne azóta, hogy lemondott a Microsoftban betöltött testületi helyéről.

A válás esetében óriási kérdés, hogy mi lesz a pár hatalmas vagyonának azon részével, amit még nem adtak oda az említett jótékonysági alapítványnak. Bill Gates a Forbes legutóbbi kimutatása szerint 124 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, ezzel a Föld egyik leggazdagabb embere.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!