Huszonhat gázai halt meg a hétfő óta tartó légicsapásokban

2021. május 11. – 16:03

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael kedden kora reggel újabb légicsapásokat mért a Gázai övezetre, és eltaláltak két épületet, amelyekről úgy vélik, hogy fegyvereseknek adtak otthont. Eközben a Hamász és más fegyveres csoportok több száz rakétát lőttek ki Izrael déli része felé – írja az AP hírügynökség.

Hétfő óta 26 palesztin – köztük kilenc gyermek és egy nő – halt meg a gázai légicsapásokban. Az izraeli hadsereg szerint a halottak közül legalább 16 fegyveres volt, az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista terrorszervezet bejelentette, hogy megölték katonai szárnyuk két magas rangú vezetőjét – írja az MTI.

Válaszként a Hamász öt perc alatt 137 rakétát indított a Gázai övezettől északra lévő Askelon városa felé, ahol két épületben két nő vesztette életét, amikor rakéták eltalálták házaikat, tízen megsebesültek.

Izrael jelezte, hogy erősítést küldenek a gázai határhoz, az izraeli védelmi miniszter, Beni Ganz elrendelte 5000 tartalékos katona mozgósítását. Az izraeli hatóságok felszólították az Askelónban élőket, hogy további utasításig ne hagyják el a óvóhelyeket, illetve a lakásaikba beépített, rakéták ellen védelmet biztosító betonszobákat.

A városban található Barzilaj nevű kórházban kedd délutánig a rakétatűz 61 sérültjét látták el. A gázai egészségügyi minisztérium hétfő este óta 26 gázai halottat és 122 sebesültet azonosított az izraeli légicsapásokban a Háárec című újság értesülése szerint.

A Gázai övezet 2021. május 11-én – Fotó: MAHMUD HAMS / AFP
A Gázai övezet 2021. május 11-én – Fotó: MAHMUD HAMS / AFP

A mostani erőszakot, akárcsak a korábbi erőszakhullámokat, a Jeruzsálemmel kapcsolatos ellentétes igények, valamint a palesztinok kitelepítése váltotta ki. A zsidók és a muszlimok számára egyaránt szent helynek számító Al-Aksza mecsetnél múlt héten heves összecsapások voltak a palesztinok és az izraeli biztonsági erők között, több százan sebesültek meg.

A legtöbben a mecsetben sérültek meg, ahol a ramadan utolsó pénteki imáját követően a palesztinok kövekkel és palackokkal dobálóztak, míg az izraeli rendőrök gumilövedéket és villanógránátokat vetettek be. A helyzet miatt már Washington is jelezte, hogy aggódnak a fokozódó feszültség miatt. Az ENSZ szerint Izraelnek vissza kell lépnie bárminemű kilakoltatástól és vissza kell fognia az erőszak alkalmazását is a tüntetőkkel szemben.

A szombat óta tartó eseménysorozat az elmúlt évek legerőszakosabb konfliktusa.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass