Lukasenko: Merényletet terveztek ellenem és a gyerekeim ellen

2021. április 17. – 21:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A belarusz hatóságok őrizetbe vettek egy összeesküvő csoportot, amely merényletet tervezett Alekszandr Lukasenko elnök és gyermekei ellen, és valószínűleg kapcsolatban állt az amerikai titkosszolgálatokkal”, írja az MTI Lukasenko nyilatkozata alapján.

Lukasenko úgy fogalmazott: „Elfogtuk a csoportot, elmondták, hogyan tervezték ezt az egészet. Nyilvánvalóan külföldi titkosszolgálatok tevékenységének is nyomára bukkantunk. Valószínűleg az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt, nem tudom, ki dolgozott ott az amerikaiak közül”.

Közben Moszkvában a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtóosztálya azt közölte, hogy ők is őrizetbe vettek két gyanúsítottat, akik katonai hatalomátvételt szerveztek Fehéroroszországban.

Jurij Zjankovics belarusz–amerikai kettős állampolgár és Alekszandr Feduta belarusz állampolgár fegyveres felkelést és katonai hatalomátvételt akartak kirobbantani helyi és ukrán nacionalisták részvételével, illetve meg akarták gyilkolni Alekszandr Lukasenko elnököt. A hatalomátvételt a május 9-i minszki győzelem napi ünnepségekre időzítették. Az orosz biztonsági szervek belarusz kollégáikkal együttműködve azonban leleplezték az összeesküvést, és átadták a két gyanúsítottat a belarusz hatóságoknak – állítja a sajtóosztály.

Lukasenko neve nem először szerepel a hírekben a merénylet szó mellett, idén szivárogtak ki ugyanis olyan hangfelvételek és dokumentumok Ukrajnában, melyek szerint a belarusz titkosszolgálatok Lukasenko közvetlen utasítására tervelték ki a merényletet Pavel Seremet minszki születésű, orosz állampolgárságú újságíró ellen, akit négy éve az autójába rejtett pokolgéppel öltek meg Kijevben. A felvételeken a titkosszolgálat tagjai arról beszéltek, Seremetet látványos módon fel kell robbantani úgy, hogy a halála nagy visszhangot váltson ki. „Az elnök (Lukasenko) várja ezeket a műveleteket”, hangzott el a felvételen.

Belaruszban az augusztus 9-én tartott elnökválasztás óta hatalmas a feszültség, rendszeresek voltak a hatodszor is hatalomra került Lukasenko elleni tömegtüntetések, amelyeket a hatóságok könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni. Az ellenzék szerint Lukasenko választási csalással került újra hatalomra. A megmozdulásokon több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.

Két lengyel újságírót idén februárban ítéltek el két év börtönre, mert tudósítottak a november 11-i tüntetésről, melyen a rendőrök erőszakkal elhurcolták Raman Bandarenka festőművészt (a férfi később a kórházban életét vesztette, a rendőrség tagadta, hogy közük lenne a férfi sérüléseihez). Januárban több mint 33 ezer embert vettek őrizetbe a belarusz hatóságok a tüntetések kapcsán, ekkorra összesen 477 újságírót állítottak elő, 97-et közülük elzárásra ítéltek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!