Több mint 33 ezer embert vettek őrizetbe a kormányellenes tüntetések miatt Belaruszban

2021. január 6. – 14:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Vjaszna nevű jogvédő szervezet szerint a tavaly indult kormányellenes tüntetésekkel összefüggésben több mint 33 ezer embert vettek őrizetbe a belarusz hatóságok, írja az MTI.

„Tömeges méreteket öltött a békés tüntetők őrizetbe vétele és letartóztatása 2020-ban. A választási kampány májusi kezdetétől az év végéig több mint 33 ezer belarusz állampolgárt vettek őrizetbe, a többségüket szabadságvesztésre, illetve súlyos bírságokra ítélték a törvényszékek” – olvasható a szervezet honlapján.

A Vjaszna szerint politikai okok állnak a büntetőjogi felelősségre vonások nagy száma mögött. 103 ítéletről, és több mint 900 büntetőeljárásról tudnak, 650 érintett neve ismert. A jogvédő szervezet álláspontja szerint 169 ember politikai fogolynak minősíthető. A hatóságok sokszor brutálisan léptek fel a tüntetők ellen, hárman is meghaltak ennek eredményeképp.

A sajtóra is nyomást gyakorolnak a belarusz hatóságok: eddig összesen 477 újságírót állítottak elő, 97-et közülük elzárásra ítéltek. Jelenleg 19 újságíró van börtönben.

Alekszandr Lukasenko 26 éve vezeti az 1991-ben függetlenné vált volt szovjet tagköztársaságot. A 9,5 milliós országban a tiltakozások augusztus 9-én kezdődtek, amikor Lukasenko – zsinórban hatodszor – 80 százalékos eredménnyel nyerte el újabb öt évre az elnöki mandátumot. A bizonyítékok alapján elcsalt választást az EU több országa nem ismeri el. Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy a belarusz elnök ölethette meg a Kijevben felrobbantott újságírót.

A belarusz ellenzék eközben új kezdeményezést indított: a Belarusz Demokratikus Fórum elnevezésű online kezdeményezéssel az állampolgárokat akarják bevonni az ország jövőjéről folytatott vitába, a portálon szabadon véleményt nyilváníthatnak a különböző fontos politikai kérdésekben. Valerij Capkala, az augusztusi elnökválasztásból kizárt jelölt szerint fontos kérdés előtt áll az ország: mi lesz Alekszandr Lukasenko után.

>>>A Telex legfrissebb híreit itt találja<<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!