Két év börtönbüntetésre ítéltek két lengyel újságírót Belaruszban, akik a rendőrség erőszakos fellépéséről tudósítottak

2021. február 18. – 09:39

frissítve

Két év börtönbüntetésre ítéltek két lengyel újságírót Belaruszban, akik a rendőrség erőszakos fellépéséről tudósítottak
Kacjarina Andrejava és Darja Csulcava a minszki bíróságon. – Fotó: Stringer / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A közrendet súlyosan sértő cselekmények szervezése miatt két év börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Belaruszban a Lengyelországból működő Belsat tévécsatorna két újságíróját. Kacjarina Andrejavát és Darja Csulcavát tavaly novemberben vették őrizetbe, miután november 11-én élőben tudósítottak egy tüntetésről, ahol erőszakkal elhurcolták a rendőrök Raman Bandarenka festőművészt.

A művészt agyi ödémával, koponyaűri vérzéssel, belső agyi sérülésekkel, horzsolásokkal és zúzódásokkal szállították kórházba, de a többórás műtéti beavatkozás ellenére sem tudták már megmenteni az életét.

Halála után felmerült a gyanú, hogy sérüléseit a fogdában szerezte, bár a belarusz hatóságok azt mondták, a verekedéskor sérült meg.

Az említett verekedésről a két riporternő egy szomszédos ház 13. emeletéről tudósított, később a rendőrség bemérte és őrizetbe vette őket. Akkor a rendőrök több tucat tiltakozót állítottak elő erőszakosan.

Az újságírókat eleinte csak hét napra tartóztatták le illegális gyülekezésben való részvétel címén, de egy hét múlva sem engedték őket szabadon, hanem büntetőjogi eljárást indítottak ellenük. A nyomozóhatóságok megállapították, hogy a két újságíró cselekedeteivel 13 busz, három troli és három villamos közlekedését akadályozta.

A két újságíró tagadta bűnösségét, belarusz jogvédők politikai foglyoknak tartják őket.

A 9,6 milliós Belaruszban az augusztus 9-én tartott elnökválasztás óta rendszeresek voltak a hatodszor is hatalomra került Lukasenko elleni tömegtüntetések, amelyeket a hatóságok könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni.

Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket. Az ellenzék szerint a 66 éves Lukasenko választási csalással került ismét hatalomra. A választási eredményeket a Nyugaton sem ismerték el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!