Újra Netanjahu lesz az izraeli miniszterelnök

2021. április 6. – 12:34

Másolás

Vágólapra másolva

Benjámin Netanjahut, a jobboldali Likud párt elnökét kérte fel az új kormány megalakítására Izraelben Reuven Rivlin államfő kedden, a katonai rádióban egyenes adásban sugárzott beszédében, miután a frakciókkal tartott hétfői megbeszélésén a legtöbb képviselő a kormányfői tisztséget 2009 óta betöltő politikust javasolta a tisztségre.

Netanjahut 52 képviselő, a Likud, két ultraortodox párt, valamint a jobboldali nacionalista Cionista vallásosok nevű párt javasolta kormányfőnek, míg Jaír Lapidot, a centrista ellenzéki Van Jövő (Jes Atíd) párt elnökét 45 képviselő ajánlotta miniszterelnöknek, saját pártja, valamint a centrista Kék-Fehér, a szociáldemokrata Munkapárt, a jobboldali Izrael a Hazánk nevű párt és a Merec nevű baloldali liberális párt politikusai.

Gideon Szaár Új Remény (Tikva Hadasa) nevű jobboldali pártja, valamint a törvényhozásba bejutó két arab párt nem kívánt megnevezni senkit sem kormányfőjelöltnek, a jobboldali Jobbra (Jamina) nevű párt pedig saját vezetőjét, Naftali Bennetet választotta hét képviselői támogatással.

Mint arról beszámoltunk, Izrael márciusban tartotta a negyedik választását két éven belül. Szerdán 90 százalékos feldolgozottság mellett úgy tűnik, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nehezen alakíthat majd kormányt, miután pártja és a potenciális szövetségesei várhatóan 59 mandátumot szereznek meg a kormányalakításhoz szükséges 61 helyett – írta meg a BBC. Végeredmény majd a hét második felében várható, de könnyen lehet, hogy marad az izraeli politikát jellemző patthelyzet.

A sikeres oltási programmal kampányoló Netanjahu által vezetett Likud párt a mostani állás szerint 24,2 százalékkal 30 mandátumra számíthat. A két ultraortodox szövetségese 9 és 7 mandátumot szerzett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!