Ismét tüntetnek Nagy-Britanniában a tüntetések szabályozása ellen

2021. április 3. – 21:09

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét többezres tömeg tüntet Nagy-Britanniában azon törvényjavaslat ellen, ami kibővítené a rendőrség hatáskörét a tüntetőkkel szemben – írta meg a Reuters.

A „Kill the Bill” tüntetéssorozat már több hete folyik szombatonként különböző városokban. A neve a rendőrségre aggatott „the bill” becenévre utal. A legutóbbi két bristoli alkalmon a tüntetők erőszakosak voltak, téglákat dobáltak, rendőrlovakat festékeztek össze, több rendőr is megsérült. Ezúttal nem szabadultak el az indulatok a városban, ellentétben a fővárossal.

A mostani, Londonban tartott demonstráció során a Reuters szerint összecsaptak a rendőrök és a tüntetők. A tüntetésen a Munkáspárt korábbi vezetője, Jeremy Corbyn is jelen volt. A hatóságok elkezdték letartóztatni a demonstrálókat.

A törvénytervezet azért is keltett ekkora indulatokat, mert – bár korábban elkészült – véletlenül épp pár nappal azután került megvitatásra a parlament elé, hogy a rendőrség vitathatóan lépett fel a Sarah Everardért tartott londoni virrasztáson. Több nőt bilincsben vittek el, Boris Johnson brit miniszterelnök is nyugtalanítónak nevezte az eseményen készült felvételeket.

Sarah Everard március 3-án London déli részén sötétedés után indult egyedül haza egy barátjától. Egy héttel később holtan találtak rá. Az ügy miatt országos kérdéssé vált, hogy mennyire biztonságosak – különösen sötétedés után – a brit nyilvános terek a nők számára. A gyilkossággal egy rendőrt gyanúsítottak meg. Erről részletesen ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!