Összefestékeztek egy rendőrlovat, téglák és üvegek repültek az újabb bristoli tüntetésen

2021. március 27. – 11:17

Összefestékeztek egy rendőrlovat, téglák és üvegek repültek az újabb bristoli tüntetésen
Fotó: Kovács Tamás, @tomkov_photo

Másolás

Vágólapra másolva

Megint eldurvult a tüntetés az angliai Bristolban pénteken. A „Kill the Bill” jelmondattal futó tiltakozás oka az a törvénytervezet, amely több eszközt adna a rendőrök kezébe az erőszakmentes tüntetésekkel szembeni fellépéshez.

A Reuters szerint a koronavírus és a korlátozások ellenére több ezren gyűltek össze pénteken a város központjában. A rohamrendőrök lovakkal, kutyákkal vonultak fel. A tömegből üvegpalackokkal és téglákkal dobálták őket. Tíz embert letartóztattak.

A helyi rendőrkapitány, Mark Runacres közleménye szerint egyesek pirotechnikai eszközökkel riogatták a rendőrlovakat, az egyik állatot leöntötték festékkel. A letartóztatottak között volt, akit erőszakos bűncselekmény, például közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vittek be, de olyan is, akit drogbirtokláson kaptak.

A tízből három embert meggyanúsítottak a múlt vasárnapi eseményekkel kapcsolatban is. Akkor két rendőr súlyosan megsérült, két rendőrautót pedig felgyújtottak, amikor a békés tüntetés erőszakosra fordult.

A törvénytervezet azért is keltett ekkora indulatokat, mert – bár korábban elkészült – véletlenül épp pár nappal azután került megvitatásra a parlament elé, hogy a rendőrség vitathatóan lépett fel a Sarah Everardért tartott londoni virrasztáson. Több nőt bilincsben vittek el, Boris Johnson brit miniszterelnök is nyugtalanítónak nevezte az eseményen készült felvételeket.

Sarah Everard március 3-án London déli részén sötétedés után indult egyedül haza egy barátjától. Egy héttel később holtan találtak rá. Az ügy miatt országos kérdéssé vált, hogy mennyire biztonságosak – különösen sötétedés után – a brit nyilvános terek a nők számára. Erről részletesen ebben a cikkünkben írtunk >>>

A gyilkossággal egy rendőrt gyanúsítottak meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!