Börtönkórházban lehet Navalnij

2021. március 25. – 00:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés 8:35-kor: Miután szerdán nyilvánosságra kerültek a hírek, miszerint Navalnij rosszul van, az orosz börtönfelügyelet csütörtökön az MTI szerint azt közölte az ellenzéki politikusról, hogy tegnap megvizsgálták, és „kielégítő” az állapota.

Hátfájás és erős lábzsibbadás kínozza, lábra sem tud állni – írta a börtönben lévő Alekszej Navalnijról ügyvédje. A legismertebb ellenzéki vezető hivatalosan Pokrovban tölti tavalyi hazatérése után kiszabott büntetését – miután korábbi, a strasbourgi bíróságon is vitatott oroszországi felfüggesztett büntetését letöltendőre változtatták –, ám ügyvédjei egy ideje nem léphetnek kapcsolatba vele. Egyikük azt feltételezi, hogy a 44 éves Navalnij valójában börtönkórházban van, és állapotát titkolja a büntetés-végrehajtás.

„13 órakor kellett volna vele találkoznunk, de most 16:45-van, nem engednek hozzá. A börtönrenddel kapcsolatos általános intézkedéssel magyarázták, ami hivatalosan 15 óráig tartott. A sorban mögöttünk lévő ügyvédet beengedték védencéhez” – továbbította Navalnij két ügyvédjének jelentését Leonyid Volkov.

Ez az első alkalom, hogy a jelzett időben nem tudunk beszélni vele. Nem értjük, miért rejtegetik őt előlünk. A múlt hét vége óta erős fájdalmat érez a hátában… Üzente, hogy „egész idő alatt két lázcsillapító tablettát kapott. A helyzet ismeretében az állapotának látványos rosszabbodása rendkívül aggasztó” – írta Volkov.

Nem ez az első eset, amikor felmerül, hogy a börtönviszonyok vagy az elmaradó orvosi kezelés veszélybe sodorja egy politikailag érzékeny fogoly életét. 2009-ben így halt meg Szergej Magnyitszkij. A Hermitage Capital befektetési alap munkatársa azután került előzetes letartóztatásba, hogy a cég orosz érdekeltségeivel szemben 2007-ben adócsalás vádjával eljárás indult. A könyvvizsgáló azonban nyilvánosan többször is azt állította, hogy a visszaéléseket valójában maguk a rendőrséggel és a nyomozókkal, valamint az adóhatósággal kapcsolatban álló személyek követték el a cég korábban lefoglalt papírjaival és pecsétjeivel 2004 és 2007 között. Az 5,4 milliárd rubeles, akkori árfolyamon összesen 230 millió dolláros értékű csalásról Magnyitszkijnak állítólag bizonyítékai is voltak. Magnyitszkij halála után az Egyesült Államok bevezette a Magnyitszkij-törvényt, szankciókat vetve ki azokra, akiknek a gyanú szerint közük volt a férfi halálához, akár azzal, hogy nem tették meg a szükséges lépéseket az előzetesben lévő férfi egészségügyi kivizsgálásához.

Navalnijt március 15-én szállították át a pokrovi börtönbe, amit az ellenzéki politikus „barátságos koncentrációs tábornak” nevezett.

Navalnij belpolitikai jelentőségéről és arról, miért óvakodhat tőle a Kreml, ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!