Átszállították Navalnijt, ahogy ő fogalmazott, egy „barátságos koncentrációs táborba”

2021. március 15. – 17:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Átszállították a pokrovi börtönbe Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, erősítette meg Navalnij az Instagram-oldalán. Ahogy írja,

„Be kell vallanom, hogy az orosz börtönrendszer képes volt meglepni. Fogalmam sem volt, hogy lehet valódi koncentrációs tábort szervezni Moszkvától 100 km-re.”

-majd posztjában hozzáteszi, új otthonát „barátságos koncentrációs tábornak” tekinti. Navalnij azt is elmondta, hogy jól van.

A politikust a Moszkvától mintegy 170 kilométerre északkeletre található, Vlagyimir megyei vizsgálati fogházból szállították át a pokrovi börtönbe, előbbiben töltötte karantén idejét.

Alekszej Navalnijt még 2015-ben 3 és fél év felfüggesztett börtönre ítélték. A politikusnak hetente kétszer jelentkeznie kellett a rendőrségen. 2020 augusztusában azonban novicsokos mérgezés áldozata lett, ami után Németországban lábadozott. Az ügyészség szerint ekkor, de néhányszor előtte sem jelent meg a megadott időben a rendőrségen, ezért úgy döntöttek, letöltendőre kell változtatni a felfüggesztett börtönt. Navalnijt erre hivatkozva Németországból hazatérve őrizetbe vették, ami példátlanul nagy tüntetésekhez és több ezer ember előállításához vezetett. Február 2-án az ellenzéki politikust börtönre ítélték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!