Naponta 700 gyerek halálát okozza a vízszennyezés

2021. március 22. – 14:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 1,42 milliárd embert, köztük 450 millió gyermeket fenyeget a tiszta víz hiánya a Földön – derül ki az UNICEF hétfőn, a víz világnapja alkalmából közzétett legfrissebb jelentéséből.

Ez a szám azt jelenti, hogy minden ötödik gyermek nem jut a napi szükségleteinek fedezéséhez elegendő vízhez.

A jelentés szerint több mint 80 országban kritikus a vízhiány. Kelet- és Dél-Afrika a leginkább veszélyeztetett terület, itt a gyerekek 58 százalékának okoz napi nehézséget, hogy vízhez jusson, de Közép-Afrikában (31%), Dél-Ázsiában (25%) és a Közel-Keleten (23%) is súlyos a helyzet.

Jelenleg napi 700 gyerek hal meg olyan megelőzhető betegségek miatt, amelyeket a piszkos víz, vagy a megfelelő higiéniai feltételek hiánya okoz.

Az UNICEF emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy miközben tombol a világjárvány, nagyjából 3 milliárd embernek nincs lehetősége szappannal és tiszta vízzel kezet mosni.

Pedig az ENSZ Közgyűlése 2010-ben alapvető emberi joggá nyilvánította az ivóvízhez és a megfelelő tisztálkodási és higiéniai lehetőségekhez való hozzáférést. Egy kisgyermek túléléséhez naponta minimum 4-5 liter víz szükséges, hogy inni, enni, fürödni tudjon. A vízszegénység általában a gyerekeket sújtja a leginkább: gyakran ők azok, akik iskola helyett órákon át, veszélyes terepeken gyalogolva szállítják a vizet a családjaiknak.

A víz világnapján az UNICEF Magyarország gyűjtést indított, amellyel az UNICEF tiszta vízért folytatott munkáját lehet támogatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!