Salvini: A lengyelekkel és a magyarokkal új európai parlamenti képviselőcsoporton dolgozunk

2021. március 9. – 13:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem szerepel napirenden az olasz jobboldali Liga párt belépése az Európai Néppártba (EPP) Matteo Salvini pártvezető keddi nyilatkozata szerint, amelyben elmondta, hogy lengyelekkel és magyarokkal új európai parlamenti frakció létrehozásán dolgozik, írja az MTI.

„Kapcsolatban állunk a lengyelekkel és más országok politikai erőivel, magyarokkal is, hétfőn a magyar főkonzullal találkoztam Milánóban” – közölte a Liga vezetője. Hozzátette, „nem szerepel a napirenden” a Liga esetleges belépése az Európai Néppártba (EPP).

Úgy vélte, „valami újra van szükség, valami új megteremtésén dolgozunk, mivel egy bizonyos típusú Európa, idejétmúlt gondolkodásmóddal, nem képes választ adni a vészhelyzetekre, 2021 igényeire”.

A Liga az Identitás és Demokrácia képviselőcsoport tagja az Európai Parlamentben. Az olasz sajtó írt a Liga esetleges csatlakozásáról az Európai Néppárthoz, miután a Fidesz képviselői bejelentették kilépésüket a Néppárt európai parlamenti frakciójából.

Ahogy arról a Telex korábban beszámolt, Orbán Viktor szerdán levélben írta meg, hogy a Fidesz azonnal kilép az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a frakció megszavazta az új eljárásjogi szabályzatát, amivel többek között már nemcsak egy tag, hanem egy csoport frakciójogainak felfüggesztéséről is lehet szavazni. A Fidesz két éve van felfüggesztve az Európai Néppárt pártcsaládjában, de az EP-frakcióban idáig aktívak maradtak a képviselőik.

Orbán már utalt rá

Az Európai Néppárttal való törés után Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádiónyilatkozatában említett már egy esetleges együttműködést az olasz Ligával, valamint lengyel erőkkel (vélhetően a Jog és Igazságosság Pártra gondolt). Beszéltem a lengyelekkel, beszéltem Magyarország nagy barátjával, Matteo Salvini úrral és a másik jobboldali olasz párttal – mondta akkor Orbán, majd hozzátette: „Nem titok, hogy voltak tervek az asztalfiókban”.

Úgy fogalmazott: a hasonszőrűek beszélgettek már korábban is arról, hogy mit lehet tenni a „magunkfajta embereknek”, a családokat védeni akaró embereknek, az „európai birodalom helyett a nemzetállamok együttműködésében” érdekelt embereknek az érdekében.

Azóta Manfred Weber, az Európai Néppárt uniós parlamenti frakcióvezetője arról beszélt, hogy Orbán Viktor ellenségképeket gyárt, azokból él. Weber szerint szerint aki homokzsáknak tekinti az EU-t, provokatívan folyton ostorozza a „brüsszeli elitet”, viszont elfordul a jogállamtól, az búcsút int a kereszténydemokrácia alapelveinek. Európa DNS-ét az összefogás jelenti, ezért nem öröm, hanem szomorúság, hogy a Fidesz ott hagyja az EPP strasbourgi képviselőcsoportját – tette hozzá.

A Fidesz néppárti tagságát is megszüntetné a bajor Keresztényszociális Unió elnöke. A német kancellári posztra is esélyes Markus Söder egy interjúban arról beszélt, hogy miután a Fidesz kilépett az Európai Néppárt frakciójából, magából az európai néppártból (EPP) is ki kéne zárni. Söder szerint az EPP „a polgári közép pártja, és nem jobboldali párt”, így „egyszerűen nincs többé barátságos párt-lakóközösség” a Fidesszel. Különben pedig a Fidesz tagsága körüli „végtelen huzavona” árt az EPP-nek, „a hitelességünk forog kockán”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!