Tizennyolc tüntetőt lelőttek a rendőrök Mianmarban

2021. február 28. – 22:30

Másolás

Vágólapra másolva

Tizennyolc embert lelőttek a rendőrök, és legalább harmincan megsérültek, amikor erőszakkal feloszlatták a tüntetéseket Mianmarban – írja az MTI az ENSZ emberi jogi irodájára hivatkozva.

Beszámolók szerint ez volt az eddigi legvéresebb napja az egy hónapja tartó tüntetéseknek.

A rendőrök a hanggránátok és a vízágyú mellett éles lőszert is bevetettek a tömegoszlatáskor három városban, a déli Daveiben, Mandalajban és Rangunban.

Mianmarban a fegyvertelen tüntetők elleni fegyverhasználattal a biztonsági erők semmibe vették a nemzetközi jogot, az elkövetőket felelősségre kell vonni – reagált az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Josep Borrell közleményében arról ír, a katonai vezetőknek azonnal le kell állítaniuk az erőszakot és lehetővé kell tenniük a lakosság számára, hogy szabadon gyülekezzen és nyilvánítsa ki véleményét. Az Európai Unió határozottan kiáll Mianmar bátor, demokráciát védő népe mellett – fogalmaz, hozzátéve, az Európai Unió hamarosan intézkedéseket hoz a mai fejleményekre reagálva.

A katonai hatalom ellen tüntetnek Mandalajban február 28-án – Fotó: Stringer/Anadolu Agency/AFP
A katonai hatalom ellen tüntetnek Mandalajban február 28-án – Fotó: Stringer/Anadolu Agency/AFP

A délkelet-ázsiai országban egy hónapja tartanak a tiltakozások, mert a hadsereg magához ragadta a hatalmat és őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, Aung Szan Szú Kjít, valamint pártjának, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) irányítóit. A puccsot végrehajtó katonaság azt állítja, hogy a tavaly novemberi választásokon az NLD csalással aratott fölényes győzelmet.

Azóta rendszeresek a tiltakozások a katonai hatalomátvétel ellen, a hatóságok nem képesek megakadályozni a mindennapos tüntetéseket és a polgári engedetlenségi mozgalmat. A rendőrség több alkalommal is éles lőszerrel próbált oszlatni, a demonstrációknak már több halálos áldozata van. A puccsal és a tüntetésekkel kapcsolatos összes hírünket itt találja.

A puccs, amely közel 50 éves katonai uralom után megakasztotta Mianmar demokrácia felé történő haladását, több százezer tüntetőt vitt az utcákra. A hatalomváltást élesen elítélték a nyugati országok, amelyek közül több korlátozott szankciókat vezetett be Mianmar ellen.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!