Joe Biden szankciókat ígért a mianmari katonai puccs elkövetőivel szemben

2021. február 10. – 22:19

Másolás

Vágólapra másolva

Szankciókat vezet be az Egyesült Államok a Mianmarban végrehajtott katonai puccs elkövetőivel szemben, írja az MTI.

Ahogy Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke közölte,

„Azonnali szankciókat vezetünk be a hatalomátvételt megszervező katonai tisztségviselőkkel, illetve közvetlen családtagjaikkal szemben.”

Hozzátette, befagyasztják „a burmai kormányzat mintegy egymilliárd dolláros egyesült államokbeli vagyonát” is. Washington ezen a héten fogja konkrétan meghatározni azokat, akiket első körben megcéloznak a szankciókkal. Ellenőrizni fogják emellett a Mianmarba irányuló exportot, az sem kizárt, hogy további intézkedéseket hoznak az országgal szemben és más országokat is hasonló lépésekre biztatnak majd. Biden kiemelte, továbbra is fenntartják „az egészségügyi rendszer, a civil társadalom és minden olyan szektor támogatását, amely közvetlenül a burmaiak javát szolgálja”.

Mianmarban a hadsereg február elején vette át a hatalmat, két hónappal a novemberi választás után. A választásokat az NLD (Nemzeti Liga a Demokráciáért) párt nyert meg. A hadsereg szerint csalás történt a választáson, és azok után, hogy 2011-ben demokratikus berendezkedésre állt át az ország, most ismét a hadsereg vette át a hatalmat. A katonai puccsra válaszul tízezrek gyűltek össze Mianmar utcáin, a rendőrség éles lőszert is bevetett a tüntetők ellen.

Az mianmari puccs hátteréről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!