Az abortusz ellehetetlenítése miatt tiltakozó tüntetők hatoltak be a lengyel alkotmánybíróságra

2021. január 29. – 18:36

Az abortusz ellehetetlenítése miatt tiltakozó tüntetők hatoltak be a lengyel alkotmánybíróságra
Plüssbabákat áznak a vérvörös festékben a lengyel alkotmánybíróság előtt Fotó: Wojtek Radwanski / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több ezer ember vonult utcára Lengyelországban, miután szerdán hatályba lépett az októberi alkotmánybírósági döntés, amely szerint nincs összhangban a lengyel alaptörvénnyel a terhességmegszakítás még abban az esetben sem, ha a magzat nagy valószínűséggel súlyos és visszafordíthatatlan mértékben károsodott, illetve az életét veszélyeztető, gyógyíthatatlan betegségben szenved. Miközben a szerdai varsói megmozdulás békés volt, csütörtökön három tiltakozó – köztük az utóbbi időben kormányellenes megmozdulásokat szervező Nők Sztrájkja nevű mozgalom egyik vezetője, Klementyna Suchanow – behatolt az alkotmánybíróság területére, az épület előtti járdát leöntötték piros festékkel, más tiltakozók pedig rendőrautókat, épületeket festettek össze.

A rendőrség tizennégy embert vett őrizetbe, közülük nyolcat az igazoltatás megtagadása, a többieket bűntett elkövetésének gyanúja miatt, 417 embert pedig a járvány miatt elrendelt gyülekezési tilalom megsértésére hivatkozva vettek őrizetbe. Két rendőr az intézkedések során könnyebben megsérült.

Csütörtökön tüntetéseket szerveztek többek között a közép-lengyelországi Lódzban, a tengerparti Szczecinben, valamint a nyugat-lengyelországi Poznanban is, a Nők Sztrájkja másik vezető képviselője, Marta Lempart pedig pénteken újabb akciókat jelentett be.


Az alkotmánybíróság által alaptörvény-ellenesnek minősített előírás – a döntés hátteréről, illetve a nyomában kirobbanó tüntetéshullámról részletesen itt olvashat – annak a három kivételnek az egyike, amelynek megléte esetén az 1993 óta Lengyelországban érvényes abortusztörvény engedélyezi a terhességmegszakítást. Jogászok rámutatnak arra, hogy bár a döntéssel szinte minimálisra szűkült a művi terhességmegszakítás lehetősége az országban, egy kiskapu továbbra is nyitva maradt: ha az anya élete vagy egészsége veszélyben forog, illetve ha a megfogant élet bűncselekmény – nemi erőszak vagy vérfertőzés – következménye.


A döntés pozitív hozadéka lehet, hogy miután az alkotmánybíróság kimondta, az államnak is segítenie kell a súlyos fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokat, a lengyel kormánykoalíció vezető pártja, a Jog és Igazságosság párt végrehajtó bizottságának elnöke, Krzysztof Sobolewski pénteken bejelentette „néhány héten belül” mutatják be az alkotmánybírósági döntésre reagáló, a patológiás terhességű anyákat segítő megoldásokat is tartalmazó jogszabálytervezetet.

A Lengyelországot kettészakító kultúrharcról, illetve az annak legújabb fejezeteként is értelmezhető abortuszszigorítás ellen létrejött feminista mozgalomról helyszíni riportban számoltunk be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!