Életbe lépett a lengyel abortusztörvény szigorítása

2021. január 27. – 22:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A lengyel alkotmánybíróság szerdán hivatalosan is kihirdette azt az októberi döntését, amely alkotmányellenesnek nyilvánította a beteg magzatok abortálását – írja a Reuters.

A döntés indoklásának közzétételével a tilalom szerdán vált hatályossá.

Tavaly ősszel, 2020. október 22-én a lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította azt a rendeletet, amely lehetővé tette az abortuszt abban az esetben, ha az egészségügyi körülmények arra utalnak, hogy a magzat nagy valószínűséggel súlyos és visszafordíthatatlan mértékben károsodott, illetve az életét veszélyeztető, gyógyíthatatlan betegségben szenved. A hatályos szabályok szerint ezentúl már csak nemi erőszak, vérfertőzéssel fogant gyermek vagy az anya életét veszélyeztető terhesség esetén lehet abortuszt végezni.

A lengyel szabályozás korábban is elég szigorú volt, az októberi döntéssel azonban úgy tűnt, gyakorlatilag teljesen el fogják lehetetleníteni a terhességmegszakítást az országban. A beteg magzatokra hivatkozva elvégzett abortuszok ugyanis korábban az összes elvégzett beavatkozás 98 százalékát tették ki.

Az MTI ugyanakkor arról ír, hogy a most nyilvánossá vált indoklás alapján lehet hivatkozni arra, hogy a magzat valószínűsített károsodása az anya életét és egészségét veszélyezteti. Ez a megfogalmazás pedig „kiskaput” nyit, az anya – akár pszichikai – egészségét ugyanis elvileg egy beteg gyermek születése is veszélyeztetheti.

Tüntetők tiltakoznak az abortusztörvény szigorítása ellen a Jog és Igazságosság Pártja (PiS) székháza előtt Varsóban 2021. január 27-én. Fotó: MTI/AP/Czarek Sokolowski
Tüntetők tiltakoznak az abortusztörvény szigorítása ellen a Jog és Igazságosság Pártja (PiS) székháza előtt Varsóban 2021. január 27-én. Fotó: MTI/AP/Czarek Sokolowski

Az abortusztörvény szigorításának életbelépése miatt a Lengyel Nők Sztrájkja ismét az utcára hívta mindazokat, akik ellenzik a döntést.

A tilalomról szóló döntés után ősszel a rendszerváltás óta nem látott kulturális polgárháború alakult ki Lengyelországban. Az egyház a baloldal és a fociultrák frontvonalába került, a tüntetők a belarusz szimbolikára rájátszva forradalmat hirdettek, ami azóta is a jobboldali kormány lemondását követelte.

Ősszel a Telex helyszíni riportban számolt be arról, hogy hogyan vált a Lengyel Nők Sztrájkja országos erővé.

A tüntetésekre reagálva október végén Andrzej Duda lengyel államfő minimálisnak nevezhető módosítást nyújtott be az abortusztörvényhez, amely szerint az abortuszt azokban az esetekben is el lehet végezni, amelyekben a magzat élettel összeférhetetlen károsodását valószínűsítik az orvosok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!