Orbán Gáspárt friss katonaként küldte a brit elit akadémiára a Honvédelmi Minisztérium

Legfontosabb

2021. január 14. – 10:06

frissítve

Orbán Gáspárt friss katonaként küldte a brit elit akadémiára a Honvédelmi Minisztérium
Orbán Gáspár a Sandhurst Royal Military Academy diákjai között – Fotó: The Royal Military Academy Sandhurst / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Kadétonként közel negyvenmillió forintba kerülhet a brit katonai elit iskola, a Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) kilenc hónapos kurzusa, amelyet a kormányfő fia, Orbán Gáspár is elvégzett két másik magyarral együtt 2019 szeptembere után, a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként.

Alig két hónappal azután, hogy Orbán Gáspár letette az esküt és hivatásos katonává vált, máris megkezdhette tanulmányait a brit katonai elit iskolában. A kilenc hónapos tanmenetet rajta kívül a Honvédelmi Minisztérium (HM) két másik ösztöndíjasa kezdte el. Orbán Viktor fia az adatok alapján december 11-én végzett. Ez onnan tudható, hogy az akadémia minden évben háromszor tart egy ceremóniát a végzettek számára „Sovereign's Parade” néven, a ceremóniák után pedig megjelentetik a végzettek névsorát a Daily Telegraph című napilapban. A január 1-i számban, melyben a december 11-i ceremóniáról számolnak be, Orbán Gáspár is szerepel.

Orbán Gáspár neve a RMAS végzősei között a Daily Telegraph 2021. január 1-jei számában
Orbán Gáspár neve a RMAS végzősei között a Daily Telegraph 2021. január 1-jei számában

A 28 éves Orbán Gáspár katonai pályafutása 2019-ben kezdődött, amikor egy hathetes alapkiképzésen vett részt a szolnoki MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kiképző századánál. Az év júniusában tette le az esküjét és vált szerződéses katonává.

Először a Népszava adott hírt arról, hogy az intézményben fejezte be a kurzust 2020 májusában három magyar állampolgár – ezt az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségén keresztül a brit védelmi minisztérium is megerősítette. A lapnak ezt a HM is elismerte, annyit közölve, hogy a „képzésre a magyar katonák közül bárki jelentkezhetett, akinek ilyen törekvései voltak, és alkalmasnak tartotta magát, hogy a képzésen részt vegyen. A jelentkezők közül az állományilletékes parancsnok az elvégzett szakmai munka, kiképzési eredmény, és a tiszti attitűd összesített értékelései alapján választotta ki a résztvevőket.” A HM szerint a kurzus összege pedig attól függ, hogy a hallgató milyen rendfokozatú, és a tanulmány során pontosan milyen kiképzésben vesz részt.

A tájékoztatás szerint a koronavírus miatt az intézmény minden hallgatójának meg kellett szakítania a tanulmányait, így a három magyar is hazautazott. Ez lehet a magyarázata annak, hogy Orbán valójában csak decemberben végzett, bár a kurzus kezdete alapján ez már hónapokkal előbb megtörténhetett volna.

Az ügyben közvetítőn és közvetlenül írásban is Orbán Gáspárhoz fordultunk, de a kormányfő fia nem reagált megkeresésünkre.

Többször érdeklődtünk a Honvédelmi Minisztériumnál, a Miniszterelnökségen, és a Sandhurs Királyi Katonai Akadémiánál is, de mindeddig nem érkezett válasz. A budapesti brit nagykövetség csak általánosságban válaszolt.

Videoton, Felcsút, Felház, ELTE, honvédség, Sandhurst

Hogy az ötgyermekes kormányfő egyetlen fia katonai pályára lép, a kívülállók számára váratlan lehetett. Futballistának készült, a Videoton FC neveltje volt, az NB II.-ben 2010 őszén játszott először – csereként az utolsó négy percben. 2011-ben a Videoton FC-től profi szerződést kapott, majd az apja közreműködésével létrejött felcsúti Puskás Akadémiához került, ahonnan a Videoton második számú, az NB III.-ban játszó csapatában is megfordult. A középpályás játékos az NB I.-ben 2014 márciusában mutatkozott be a felcsúti csapat színeiben, – a Honvéd elleni 4-0-s hátránynál állhatott be az utolsó 12 percre –, de egy hónappal később – 12 NB II.-es és két NB I.-es mérkőzésen való részvétellel a háta mögött – kiújuló sérülése miatt végleg elhagyta a profi futballt.

Még abban az évben az Empower a Child keresztény karitatív szervezettel Ugandába utazott, ahol gyerekeket tanított meg futballozni. Saját bevallása szerint ekkor vált igazi hívővé. „Afrikában találkoztam Jézus Krisztussal úgy, ahogy azóta ismerem őt” – mondta erről később a Golgota rádiónak.

Hazatérte után – társaival – megalapította a Felház keresztény mozgalmat, amely a Körcsarnokban, a MOM Sportban is tartott rendezvényeket. „Nem hiszem, hogy az embereknek az különleges és izgalmas, hogy valaki egy egyedüli pozíciót betöltőjének a fia… Annyira csodálatos isten gyermekének lenni, hogy ilyenkor mindig meglep, hogy a miniszterelnök gyermekének lenni, az miért olyan érdekes” – mondta az Indexnek még 2018-ban.

Három és fél év után, 2019 márciusában a mozgalom befejezte működését, azzal, hogy a keretein belül elindult missziós tevékenységek már a Felház nélkül is folytatódhatnak.

Mindeközben Orbán Gáspár az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára járt, amelyet 2018-ban végzett el. A jogi pálya helyett azonban jött a katonai, esküjét 2019 nyarán tette le. Alig két hónappal később pedig már meg is kezdhette a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián tanulmányait két magyar társával, a HM ösztöndíjasaként.

Bal szélen Orbán Gáspár 2020. augusztus 20-án a Kossuth téri tisztavatáson – Fotó: Orbán Viktor / Facebook
Bal szélen Orbán Gáspár 2020. augusztus 20-án a Kossuth téri tisztavatáson – Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Orbán Viktor fiát már a kurzus megkezdése után, 2020. augusztus. 20-án avatták tisztté az ünnepnapon szokásos Kossuth téri tisztavató ünnepségen.

Királyok, hercegek, diktátorok, kormányfők a tablón

A két, 1741-ben és 1801-ben alapított intézményből 1947-ben összevont katonai akadémia nemcsak a brit hadsereg tisztképzésének központja, de fontos eszköze a brit katonai, diplomáciai kapcsolatépítésnek, miután számos külföldi – az európaiak mellett számottevő közel-keleti – politikus járta meg a 44 hetes kurzust. Ennek a díja – egy 2015-ös adat szerint – fejenként 93 ezer font, jelenlegi árfolyamon több mint 37 millió forint.

Henri, luxemburgi nagyherceg, Alajos, Liechtenstein trónörököse, Hamad, bahreini király, II. Abdullah, Jordánia királya, Kuvait több sejkje, kormánytagja, emírje, Katar jelenlegi emírje, Tamim, az Egyesült Arab Emírségek több sejkje – csak néhányan azok közül a ma is aktív vezetők közül, akik az elmúlt évtizedekben a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián végeztek.

Rajtuk kívül számos néhai államfő és uralkodó, esetleg diktátor végzett az iskolában Bruneitől Thaiföldön, Nigérián át Nicaraguáig. (A mendemondák szerint Moammer Kadhafi is tanult itt, az RMAS azonban visszautasítja, hogy a Líbiát 2011-es haláláig vezető diktátor valaha járt volna az intézményben.)

Harry brit herceg a Sandhurst Royal Military Academy diákjaként 2006-ban – Fotó: James Velacott / POOL / AFP)
Harry brit herceg a Sandhurst Royal Military Academy diákjaként 2006-ban – Fotó: James Velacott / POOL / AFP)

Ide járt II. Erzsébet két unokája, Vilmos és Harry herceg is. Brit kormányfőt csak egyet tud felmutatni az iskola, igaz, ő a 20. század meghatározó politikusa volt: Winston Churchill. Mellesleg ide járt Ian Fleming is, bár a James Bond alakját megteremtő író nem fejezte be a kurzust.

Az intézmény elsősorban vezetőképzőként működik – igaz, ez a külföldi hallgatók esetében azért is kézenfekvő, mert jellemzően eleve olyan otthoni háttérrel rendelkeznek, amelyből egyenes út vezet a vezetői posztra –, lásd az európai és közel-keleti arisztokrata névsort.

Az RMAS rövidebb, kihelyezett kurzusokat is tart, 2016-ban Budapesten egyhetes konfliktuskezelő oktatást tartott az intézmény két előadója. „A képzés célja, hogy a résztvevők a nemzetközi konfliktuskezelés kulcsfogalmait egy új nézőpontból is megismerhessék. Több szemszögből vizsgáltak krízis és konfliktushelyzetekre adható válaszokat, beleértve a megelőzést és a közbelépést” – áll a brit nagykövetség akkori Facebook-bejegyzésében.

Katonai soft power

A 19. században sem volt mellékes, de a brit gyarmatbirodalom II. világháború utáni fokozatos megszűnésével a RMAS a katonai képzésen túl egyre inkább afféle diplomáciai kapcsolatépítő intézményként is szolgált – a szovjet blokkban, és a posztszovjet térségben részben még ma is ilyesfajta feladatot tölt be a diplomatákat, újságírókat képző moszkvai MGIMO –, hiszen az intézményből kikerült külföldiek általában katonai, diplomáciai vezető pozíciókat töltöttek be.

A brit diplomácia így olyan döntéshozókkal tárgyalhatott, akiknek személyes informális kapcsolataik is voltak az Egyesült Királysággal. „A bahreini király mindig is nagyszerű helynek tartotta Sandhurstöt” – mondta a BBC-nek Peter Sincock. Az egykori katonai diplomata – aki Szaúd-Arábiában brit védelmi attaséként is szolgált – úgy véli, ezek a személyes kötődések jól jöhetnek például, amikor egy hadiipari üzletet kell nyélbe ütni.

Hamad, bahreini király látogatása a Sandhurst Royal Military Academy elit iskolában 2006-ban – Fotó: Justin Goff / UK Press / Getty Images
Hamad, bahreini király látogatása a Sandhurst Royal Military Academy elit iskolában 2006-ban – Fotó: Justin Goff / UK Press / Getty Images

Ez persze nem mindig ír mindent felül, David Cameron például 2013-ban hiába lobbizott az Egyesült Arab Emírségeknél a Typhoon vadászgépek megvételéért. A szoros – egyesek szerint már kellemetlenül szoros – kapcsolat azonban így is megvan az emírséggel: néhány éve 15 millió fontot adott az Öböl menti állam az iskola egyik új szárnyának felépítésére, amelyet végül az emírség egykori vezetőjéről, Zajedről neveztek el.

Az Egyesült Arab Emírségekkel költséges londoni ingatlanbefektetéseit is részben ennek a kötődésnek lehet betudni. De jól jöhet az is, hogy Egyiptomban az arab tavasz utáni választásokkal hatalomra került mérsékelt iszlamista Mohamed Morszit a hatalmától megfosztó Abdel Fatah esz-Szíszi egyik bizalmas tanácsadója Mohamed Ali ezredes, aki maga is az RMAS-ban végzett.

„Husszein jordán király temetésén látta Tony Blair, hogy a brunei, ománi szultánnal, a bahreiniekkel és a szaúdiakkal beszélgetek” – mesélte a BBC-nek Arthur Denaro vezérőrnagy egy 1999-es élményét. A brit kormányfő csodálkozva kérdezte Denarótól, honnan ismeri ezeket az embereket. A közel-keleti tanácsadó válasza egyszerű volt: „Mind a Sandhurstbe jártak.”

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után néhány órával a Honvédelmi Minisztérium közleményben reagált a hírre, de abban egyetlen szóval sem utalnak a miniszterelnök fiára.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!