A Honvédelmi Minisztérium úgy reagált Orbán Gáspár kiképzésére, hogy nem derül ki, mire reagáltak

2021. január 14. – 15:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Négy és fél órával cikkünk megjelenése után a Honvédelmi Minisztérium is reagált Orbán Gáspár brit katonai akadémiai kiképzésére, de közleményükben egyszer sem írják le a miniszterelnök fiának nevét, és azt sem, hogy milyen hír alapján fordultak az Országos Sajtószolgálathoz.

Az elejétől a végéig, szó szerint idézzük a kiadott szöveget:

A Magyar Honvédségben mindenki számára nyitva áll a lehetőség arra, hogy különböző tanfolyamokra, képzésekre, kiképzésekre jelentkezzen, itthon és külföldön egyaránt.

A katonák kiképzése, át- és továbbképzése kiemelten fontos a Magyar Honvédség számára, és része a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak. Ennek keretében az elmúlt években 163 magyar tiszt vett részt különböző kiképzéseken a világ számos országában. Ezen kiképzéseknek nemcsak az a céljuk, hogy minél több katona számára nyújtsunk lehetőséget, de a NATO szövetségi rendszerében elvárás is.

Éppen ezért harcászati szintű képzésen, kiképzésen 84 tiszt és mintegy 800 altiszt, hadműveleti szintű képzésen 25, míg stratégiai szintű képzésen 54 tiszt vett részt. A hallgatók számára előírt bemeneti követelményeket minden esetben az intézmények határozzák meg.

A jól kiképzett katona jelenti minden erős, ütőképes, jól működő hadsereg alapját. A nemzetközi képzések nemcsak a magyar haderő számára fontosak, de elengedhetetlenek a NATO szövetséges rendszerén belüli együttműködési képesség biztosításához is.

A Honvédelmi Minisztérium visszautasítja a baloldali képviselők vádjait, és természetesen nekik, gyermekeiknek is ugyanolyan lehetőséget biztosít a honvédséghez való jelentkezésre, mint bárki másnak, és katonaként számukra is nyitva áll a lehetőség – a feltételek teljesítése esetén – külföldi képzések elvégzésére.

Korábban a Miniszterelnökség sem válaszolt a kérdéseinkre, de az M1 Híradója, látszólag a semmiből éppen a magyar hallgatók külföldi katonai kiképzéséről készített anyagot.

Nem hangozhatott el Orbán Gáspár neve a kormányinfón sem. A kormányszóvivő némileg átfogalmazta a kérdésünket, azzal indokolva, hogy személyes adatokat nem közölhetnek, majd Gulyás Gergely miniszter közölte: az adatgazda a Honvédelmi Minisztérium, amely már korábban tudatta, hogy százhatvan katona kaphatott nemzetközi képzést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!