A lengyel kormány törvénnyel akadályozná meg a Facebook letiltásait
2021. január 14. – 09:07
frissítve
Törvénnyel tiltaná a lengyel kormány, hogy a Facebook a saját szempontjai alapján tiltson le felhasználókat Lengyelországban. A törvénytervezettel Varsó Donald Trump közösségi médiumokból való kitiltására reagálhat – írta a Guardian.
„Az algoritmusok és a cégek vezetői nem mondhatják meg, mely nézetek a helyesek, és melyek nem” – idézte a lap a lengyel kormányfő Facebook-bejegyzését. Mateusz Morawiecki – aki külön nem említette az Egyesült Államok távozó elnökének nevét – azt írta, nem járulhatnak hozzá a cenzúrához.
A kormány vezető erejét adó Jog és Igazságosság (PiS) képviseletében Sebastian Kaleta korábban kijelentette, hogy Trump profiljainak eltávolítása politikai alapú cenzúra volt. A Twitterről örökre, a Facebookról ideiglenesen tiltották ki, majd a Youtube egy hétre felfüggesztette Trump csatornáját, csütörtökön pedig már a Snapchat is lépett a választási vereségét kétségbevonó, híveit tüzelő elnökkel szemben, aki ellen – a történelemben egyedülálló módon – szerdán a második impeachment eljárás megindítását is megszavazták, miután az elnöknek kulcsszerepe volt abban, hogy nyilatkozatai után hívei a múlt héten megostromolták a Capitoliumot, ahol a kongresszus két háza a demokrata Joe Biden elnökválasztási győzelmét jelentő eredmények végleges hitelesítése céljából ülésezett.
A lengyel tervezet szerint törvénytelen lesz a bejegyzéseket eltávolítaniuk a Lengyelországban is működő szolgáltatóknak, amennyiben azok tartalma nem ütközik a lengyel törvényekbe. Korábban a Facebook már tiltotta le a PiS nézeteihez közel álló Konfederacja párt vezetőjének profilját, 780 ezer követővel. Janusz Korwin-Mikke bolseviknak és fasisztának nevezte az eljárást – emlékeztetett a Guardian.
A törvénytervezet szerint a felhasználók bírósághoz fordulhatnak a bejegyzések törlése miatt. A bíróság hét napon belüli döntést ígér, amellyel – amennyiben helyt adnak a panasznak – rákényszerítenék a cégeket arra, hogy visszaállítsák a törölt tartalmat.