Áder: Készen állunk, hogy bekapcsolódjunk a horvátországi mentésbe, helyreállításba

2020. december 30. – 09:35

Áder: Készen állunk, hogy bekapcsolódjunk a horvátországi mentésbe, helyreállításba
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Részvéttáviratot küldött a magyar köztársasági elnök a horvát államfőnek a horvátországi földrengés miatt, írja az MTI. Áder János a Zoran Milanovicnak kedden elküldött táviratában azt írta, megrendüléssel értesült a Petrinja környékét ért komoly természeti katasztrófáról, amely sajnálatos módon emberéletet is követelt, valamint számos sérültet és jelentős károkat hagyott maga után.

„Magyarország polgárai és a magam nevében ezúton fejezem ki együttérzésemet mindazokkal, akiket a súlyos földrengés érintett” – tette hozzá az államfő. Áder azt írta, őszintén reméli, hogy mielőbb megkezdődhetnek a helyreállítási munkálatok, és az érintett területek lakóinak élete rövidesen visszatérhet a megszokott kerékvágásba.

„Készen állunk arra, hogy bekapcsolódjunk mind a mentésbe, mind pedig a helyreállításba. Kérem, jelezze, hogy ezek során Magyarország milyen segítséget tud nyújtani”

– írta.

Tegnap Orbán Viktor is üzent Andrej Plenkovic horvát kormányfőnek. A magyar miniszterelnök levélben ajánlotta fel Magyarország segítségét Horvátországnak a földrengés okozta károk enyhítésében és a katasztrófát követő újjáépítésben. „Imádkozunk az áldozatok családjaiért, és gyors felépülést kívánunk a sérülteknek” – írta.

Kedden kora délután 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot, a földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt.

Hétfőn kora reggel egy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg ugyanezt a területet, amelyet másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű földmozgás követett. A keddi, 6,3-as rengés után szerda reggel újabb három, már kisebb utórengést észleltek.

Tegnap éjjel is voltak még kisebb utórengések, amiket a helyszínen tartózkodó kollégáink is éreztek. Helyszíni beszámolónkat ide kattintva olvashatják.

A keddi természeti katasztrófának hét halálos áldozata van, köztük egy gyermek, és huszonhat sérültet vittek kórházba, amelyből ugyanakkor evakuálni kell a betegeket, mert nem biztonságos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!