Szerda reggel is volt három utórengés Horvátországban, a legerősebb 4,8-as volt

2020. december 30. – 07:39

frissítve

Szerda reggel is volt három utórengés Horvátországban, a legerősebb 4,8-as volt
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden, nem sokkal 12 óra után erős, a Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földrengés volt Közép-Horvátországban, aminek epicentrum Petrinja városában volt, amelynek központja szinte teljesen összedőlt.

Horvátországban már hétfőn is volt két földrengés, ezek is Petrinja közelében voltak, a kisváros épületei közül több már akkor megrongálódott. A kutatók számítottak arra, hogy a hétfői rengéseknek lesznek még utórengései, de a hétfőihez képest ötvenszer akkor rengés érkezett kedden, mint amekkorák hétfőn voltak.

Az utórengések szerdán kora reggel is folytatódtak Horvátországban:

– először egy Richter-skála szerinti 4.7-es erősségű rengés 6.15-kor,

– majd egy perccel később egy 4.8-as erősségű,

– és három perccel később egy 3.9-es erősségű

írja a 168 Óra a horvát 24sata.hr cikke nyomán.

Tegnap éjjel is voltak még kisebb utórengések, amiket a helyszínen tartózkodó kollégáink is éreztek. Helyszíni beszámolónkat ide kattintva olvashatják.

Friss: a keddi horvátországi földrengés két szerda reggeli utórengését is lehetett érezni Magyarországon – közölte az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának szeizmológusa az MTI-vel.

Szanyi Gyöngyvér tájékoztatása szerint az utórengések közül a szerda reggel 6.15-kor keletkezett, majd a 11 perccel később kipattant, az előző napinál enyhébb rengést elsősorban a magasabb épületekben Magyarországon is érezték, például Kaposváron, Lentiben, Nagykanizsán, Pécsen és Zalaegerszegen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!