Egy ilyen földrengéskor rájössz, hogy egy nulla vagy

„Azt éreztem, hogy egy nulla vagyok, akin semmi sem múlik, ha a természet úgy akarja” – a 20 éves Davornak még most is beleremeg a lába, pedig ő még szerencsés volt: az utcán érte a 6,4-es erejű földrengés 12 óra 19 perckor. Hogy épp ekkor, azt onnan tudja, hogy a közeli templom toronyórája a rengés óta nem jár. A templom viszont egész jól megúszta, a cserepek összekuszálódtak, a kereszt is leesett a toronyról, és beleállt a földbe, de az épület nagyjából sértetlen maradt. Igaz, nem is régi, mert az 1780-as eredeti megsemmisült 1992-ben, amikor a délszláv háborúban a területet a szerb erők elfoglalták. Eredeti formájában csak 2000 után építették újjá.

A belváros többi része viszont valóban óriási károkat szenvedett, a régi épületek tömegével súlyosan megrongálódtak számos közülük megsemmisült. Van, ahol az emeleten lévő szoba berendezését is látni – mert a ház teljes tűzfala leomlott.

A járdán jobb nem menni, ki tudja mikor esik egy gerenda vagy egy cserép az útra, utórengés nélkül is. Az emberek csoportosan inkább az út közepén vonulnak, jellemzően bevásárlókocsikkal, amelyeket most mindenki segélycsomagok átvételére használ.

„Vizet hoztam, pokrócot, konzervet, amit csak tudtam” – Zoran magától indult el Zágrábból, hogy segítsen az egy órányira lévő Petrinja ház nélkül maradt lakóin. „Azok ott a kezükben lapátokkal, mind a Dinamo Zagreb ultrái” – mutatja saját bevallása szerint már csak egykori ultraként büszkén a Vöröskereszt hirtelen felállított elosztóközpontjánál lévő csoportot, akik a romeltakarítás után a csomagok elosztásában segítenek.

Közben folyamatosan érkeznek újabb és újabb csomagok, szervezettől és civilektől, autón, kisbuszon, de még quadon is.

„Elszállítjuk annak, akinek kell, körbejárjuk az épületeket, azoktól, akik mégis a házaikban maradtak, megérdeklődjük, hogy mire van szükségük” – mondta a Vöröskereszt önkéntese, Sandro Eremia. Miközben az egyetemista fiúval beszélgetek, egyszer csak megmozdult a föld. Egy pillanatra megállt a csomagosztás is, aztán hümmögve folytatta mindenki a dolgát. „Érezted, megint megmozdult” – mondta Sandro, aki nem hiszi, hogy a 6,2 után még erősebb rengés jöhetne (igaza volt, az utórengés 3,8-as erősségű volt). „Persze, erre sem számított az előzők után” – mondta, pedig azok csak ötvened akkorák voltak, mint a kedd déli rengés.

Az elosztóponton nincs pánik, nincs tolongás, a körülményekhez képest mindenki nyugodtan pakol, fogadja a csomagot, amivel átvészeli az éjszakát – jellemzően inkább az autójában, mint otthon.

„A mi házunk egyben van, de én haza nem megyek” – mondta Kristian, aki apjával azt nézi, ahogy a szemközti házsor romjait takarítja egy markoló. Zágrábban dolgozik bútorasztalosként, kedden is úgy volt, hogy délután még lesz munkája, de ez érthetően elmaradt. „A házban voltunk, mozgott minden. Az emeletről lejönni is alig bírtam ijedtemben” – emlékezett vissza.

A várost a csecsenföldi Groznij háborús pusztulásához hasonlította a város polgármestere. Darinko Dumbović ugyan a csecsen felkelők és az orosz hadsereg harcaiban jó 25 éve legyalult város példájával ugyan erősen túlzott, de az valóban egy közeledő frontra emlékeztetett, ahogyan a 15 ezres várost ezrével hagyták el autóikkal az emberek kedd este. A befelé vezető utak egy részét viszont lezárták, hogy a mentők és a munkagépek akadálytalanul haladhassanak.

A koronavírus miatt múlt héten ismét szigorított kijárási tilalmat is feloldották a hatóságok, hogy a települést mindenki elhagyhassa, aki akarja.

Leginkább Zágrábba mennek, de a horvátok országszerte ajánlanak fel szállásokat a rászorulóknak. Az Index.hr ezek listáját is közölte, és a hatóság kérésére most már azt is javasolták, hogy aki segíteni akar, az ne menjen a helyszínre, hanem inkább a Vöröskeresztnek ajánlja fel a csomagokat, esetleg adjon vért.

Igaz, a földrengésnek az erejéhez mérten viszonylag kevés sérültje van, körülbelül húsz, heten viszont meghaltak, köztük egy 12 éves kislány.

„Reméljük már senki sincs a romok alatt, de nem lehet kizárni”

– ismerte el kedd este a belügyminiszter, Davor Božinović, bár ennek már valóban kevés a valószínűsége. A romeltakarítási munkákat, amelyeket részben rendőrök és katonák felügyeltek este 10 óra körül fel is függesztettek.

A katonák a város melletti bázisukon szállást is kialakítottak, itt körülbelül kétszáz idős embert helyeztek el. „Addig lesznek itt, ameddig szükséges” – mondta az egyik katonatiszt a bejárat előtt, ahonnan nem engedték tovább az újságírókat.

„Ezt a napot még átvészeljük valahogy, de, hogy mi lesz holnapután, meg azután, fogalmam sincs” – mondta a már idézett Kristian. „Ha addig nem lesznek újabb rengések, csak visszamegyünk a házba. Elvégre nekünk szerencsénk volt, kis renoválás után folytatjuk az életünket, de azért gondolok rá, hogy bármikor újra renghet a föld.”

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!