Még tovább húzódnak a brexittárgyalások

2020. december 13. – 13:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés 20:58-kor: Boris Johnson brit miniszterelnök szerint bizonyos kulcsfontosságú kérdésekben még mindig nagyon messze vannak egymástól az álláspontok az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeli kapcsolatáról szóló tárgyalásokon, de folytatódnak a megbeszélések. Johnson vasárnap este a BBC-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy

az Egyesült Királyságnak arra kell felkészülnie, hogy az EU-val folytatott kereskedelme januártól, a jelenlegi átmeneti időszak lejárta után ausztráliai típusú feltételrendszer alapján folytatódik.

A brit kormány által a lehetőségek között eddig is rendszeresen emlegetett „ausztráliai típusú” kereskedelmi feltételrendszer az MTI szerint azt jelentené, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kereskedelmi forgalomban.

Korábban írtuk: A hétközbeni személyes találkozójuk után még a vasárnapot adták meg az EU és a britek közötti brexittárgyalások határidejeként, de vasárnap délben Boris Johnson brit kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke telefonon beszélt egymással, majd bejelentették az egyeztetések folytatását.

A két politikus közös nyilatkozata szerint a vasárnapi telefonos egyeztetésük hasznos és konstruktív volt, amely során a legfőbb megoldatlan kérdéseket is megvitatták. A vasárnapi közlemény szerint a tárgyalócsoportok az elmúlt napokban éjjel-nappal dolgoztak, ám a megfeszített munka sem vitt eredményre, de úgy látják, hogy az a felelős döntés, ha további erőfeszítéseket tesznek.

A BBC szerint ez nem csupán azt jelenti, hogy vasárnap éjfélig tárgyalnak tovább, hanem azon túl is. Új határidőt azonban nem adtak meg. A Sky News szerint bizakodásra adhat okot, hogy ezúttal közös közleményt adtak ki, a héten ugyanis inkább külön nyilatkozatok és üzengetések jellemezték a felek kommunikációját.

A tárgyalásokat a nézeteltérések miatt korábban már felfüggesztették, majd a két fél múlt szombaton két óra tárgyalás után végül arra jutott, hogy bár változatlanul súlyosak a nézetkülönbségek több területen is, a megbeszélések vasárnap Brüsszelben újraindulnak.

Ursula von der Leyen a héten azt nyilatkozta, hogy úgy látja, kicsi az esélye a megegyezésnek, így az Egyesült Királyság és az Európai Unió várhatóan nem fog tudni alkut kötni egymással. Boris Johnson is arról beszélt, hogy hasonlóan látja. Vasárnap reggel egy órányi tárgyalás után a főtárgyalók közeledés hiányában felálltak, ezt követte Johnson és Von der Leyen telefonja.

A britek január 31-én kiléptek az EU-ból, de egy átmeneti időszak következett 2020 végéig, addig a britekre vonatkoznak az EU-s előírások, de a döntéshozatalban már nem vehetnek részt. Ebben az átmeneti időszakban kellene megegyeznie az Egyesült Királyságnak és az EU-nak a jövőbeli kapcsolatokról, köztük egy szabadkereskedelmi megállapodásról.

Ha a feleknek nem sikerül megállapodniuk, akkor január elsejétől az unió és az Egyesült Királyság a Kereskedelmi Világszervezet szabályai alapján kereskednek majd egymással, tehát új adók sújtják majd a két fél között mozgó árukat.

A brexit vitás kérdéseiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!