A krakkói bíróság évekkel ezelőtt kérte a brüsszeli szexparti szervezőjének kiadatását, de azt a belga bíróság elutasította

2020. december 10. – 06:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A krakkói bíróság hivatalos iratai szerint a világhírű brüsszeli melegparti szervezője, David Manzheley, valóban körözött csaló, írja a Blikk. Ő az a lengyel férfi, akinek „bulijáról” Szájer József volt európai parlamenti képviselő az ereszcsatornán próbált elmenekülni, a történet végét pedig mindenki ismeri.

Miután David Manzheley sokat szerepelt arccal-névvel a sajtóban, elkezdett róla terjedni a lengyel médiában egy rendőrségi dokumentum. Ezen egy olyan 36 éves lengyel férfit köröznek, akinek ugyanez a neve, és akit csalás miatt keres a lengyel rendőrség. Erről a 444 és a lengyel Onet is megkérdezte a partiszervezőt, aki tagadta, hogy őt köröznék Lengyelországban, szerinte ez lengyel machináció bosszúból, hogy lengyel politikus vendégeiről beszélt. Az Onet viszont kitartott az állítása mellett, a lap szerint a férfi valójában középiskolát sem végzett, végrehajtók keresik Lengyelországban, és hamis dokumentumokkal perelt be korábban lengyel bírókat és ügyészeket jó hírnév megsértéséért.

A krakkói bíróság válaszából kiderül, hogy

2014-ben valóban nemzetközi körözést adtak ki David Manzheley ellen, ám a belga fellebbviteli bíróság 2017. június 22-én elutasította ennek végrehajtását.

Az ítélet birtokában Manzheley-t csakugyan nem fenyegeti Brüsszelben egy esetleges kiutasítás. Ha azonban más országban vennék őt őrizetbe, a kiadatási eljárást ott újra le kellene folytatni. Ebben az esetben az orgia szervezője visszakerülhetne Lengyelországba, hogy letöltse 14 hónapos börtönbüntetését, amit csalás miatt szabtak ki rá jogerősen 2010 novemberében.

A lengyel Igazságügyi Minisztérium a lap kérdésére azt közölte, hogy Manzheley-t – akinek eredeti neve állításuk szerint Przemyslaw P. – okirathamisítás, zsarolás, és rágalmazás miatt is keresik. A lengyel Wadowice Naszemiasto azt is kiderítette, hogy a férfi apja nyugalmazott rendőr, nagyapja pedig egy wadowicei pék, utóbbi aki a fényképről fel is ismerte rossz útra tért unokáját. Wadowice amúgy arról nevezetes, hogy ott született II. János Pál pápa.

Arról, hogy miért nem kell feltétlenül mindent elhinni Manzheley-nek, ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

A Telex legfrissebb híreit itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!