Elhiggyünk-e mindent, amit a brüsszeli meleg szexparti szervezője mond?

Legfontosabb

2020. december 3. – 19:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

David Manzheley (állítólag) 29 éves PhD-hallgató közgazdász, melegparti-szervező óriási médiasztár lett egyik pillanatról a másikra. Legalább három ország sajtóját kürtölte tele a múlt pénteki házibulijának (jó, melegorgiájának) részleteiről. Ennek a partinak lett az a vége, hogy az ereszcsatornán lemászva menekülő Szájer Józsefet elkapták a rendőrök, és drogot találtak nála.

Olyan részletességgel mesél melegekről, politikusokról, ami Magyarországon totálisan elképzelhetetlen, ráadásul a sok nyilatkozatában vannak furcsaságok, inkonzisztensnek tűnő dolgok is.

De kezdjük az elsővel, a nyilatkozatokkal. Magyarországon, ahol még egy mindenkit érintő világjárványról sincs érdemi kommunikáció, egyből gyanús, ha valaki egy meleg szexpartiról oszt meg információkat.

Összeesküvésekre hajlamosak egyből azt gondolhatják, hogy Davidet valamelyik titkosszolgálat beszélteti, utasításra csepegteti a történeteket, állítja azt, hogy az EU nagy országaival éppen szembemenő magyarok és lengyelek közül van a legtöbb „vendége”. Sőt, eleve valamelyik titkosszolgálat megbízásából csinálta a bulit. Kizárni ezt sem lehet. Valóban meglehetősen furcsa, hogy egy ilyen bizalmi elvre épülő, valójában titkos orgiákról részleteket szivárogtat ki, amikor ezzel a saját bulijait rombolja, hiszen a résztvevők jellemzően nem akarják, hogy kiderüljön, ilyenekre járnak.

Forrás: Standaard.be
Forrás: Standaard.be

Másfelől viszont sikerült elérnünk egy másik külföldi férfit, aki otthonosan mozog a brüsszeli meleg színtéren. Ő azt mondta, bár Davidet személyesen nem ismeri, mert ő nem jár olyan bulikba, ahol „öregek is vannak”, az egész sztoriban neki egyáltalán nincs gyanús pont.

Állítása szerint David többé-kevésbé ismert figura a szcénában, szóval nem újonnan feltűnt szereplőről van szó.

Másrészt szerinte teljesen érthető, hogy Davidnak természetes ez a típusú életforma, és egyáltalán nincs szégyenérzete, hogy ilyen orgiákat szervez, nyíltan beszél róla. „Itt Brüsszelben a munkád nincs veszélyben amiatt, hogy azzal szexelsz, akivel akarsz”, mondta. Szerinte jó dolog, hogy David ezt üzeni a nyilatkozataival, és hogy megmutatja, hogy a közösség létezik a városban, még ha kicsit undergroundabb módon is, mint Berlinben.

A következő kérdés, hogy mi van az önellentmondásokkal David nyilatkozataiban. Az egyik legfontosabb állítása például az volt rögtön a botrány kirobbanása után, hogy nem ismerte Szájer Józsefet, fogalma se volt róla, hogy ki ő, mert nem foglalkozik politikával. Aztán csütörtökön már azt nyilatkozta, hogy négy lengyel, és kilenc fideszes politikus járt az orgiáira.

David hirtelen otthon lett a brüsszeli magyar politikusok világában?

Más dolgokban, a buli általános leírásában, a szervezésben, a rendőrök érkezésében eléggé következetesen és készségesen nyilatkozott. A politikusi részre viszont eddig nem volt magyarázat, hacsak nem azt feltételezzük, hogy nagyon gyorsan tájékozódott a magyar, vagy a diplomata ismerőseitől hogy mi folyik körülötte.

Mivel a Szájeréknek szexpartit szervező férfi erről eddig nem beszélt, megkerestük, hogy segítsen feloldani ezt a lényegesnek tűnő ellentmondást. David a Telexnek telefonon nem akart nyilatkozni, azt mondta hogy már mindent elmondott a sajtónak korábban. Ugyanakkor amikor sms-ben szembesítettük azzal, hogy miért tűnhet Magyarországról furcsának a sztorija, írásban néhány kérdésünkre válaszolt.

David a Telexnek azt írta, Szájert nem ismerte személyesen, a bulijain megforduló többi magyar és lengyel politikust viszont igen, ezért tudja róluk, hogy politikusok.

Azt mondta, azért vállalta saját arcával és nevével a nyilvánosság előtt az egész sztorit, mert neki, mint meleg embernek megsértették a jogait. Nem fejtette ki, de valószínűleg arra utalt, amit korábban is nyilatkozott, hogy a rendőrök nem bántak velük – szerinte – korrekten.

Konkrétan megkérdeztük arról is, hogy titkosszolgálati művelet volt-e a bulija vagy annak lelepleződése, erre válaszul arról írt, tudja hogy egy riválisa, egy két utcával arrébb lakó grúz menekült nyomta fel a buliját a rendőrségnél. David szerint a grúz férfi pénzért szervez hasonló bulikat, miközben ő maga ingyen – csak piát szokott kapni az orgiáira érkező vendégektől.

Azt állította a Telexnek, hogy Szájert végső soron a két partiszervező rivalizálása miatt kapták el a rendőrök, nem a politikai pozíciója miatt és nem volt szó semmilyen titkosszolgálati műveletről.

Miután David Manzheley sokat szerepelt arccal-névvel a sajtóban, elkezdett róla terjedni a lengyel médiában egy rendőrségi dokumentum. Ezen egy olyan 36 éves lengyel férfit köröznek, akinek ugyanez a neve, és akit csalás miatt keres a lengyel rendőrség. Erről a 444 és a lengyel Onet is megkérdezte a partiszervezőt, aki tagadta, hogy őt köröznék Lengyelországban, szerinte ez lengyel machináció bosszúból, hogy lengyel politikus vendégeiről beszélt. Az Onet viszont kitart az állítása mellett, a lap szerint a férfi valójában középiskolát sem végzett, végrehajtók keresik Lengyelországban, és hamis dokumentumokkal perelt be korábban lengyel bírókat és ügyészeket jó hírnév megsértéséért.

Friss: Az Euronews azt írja, a lengyel sajtónak a férfi több rokona is megerősítette, hogy a David Manzheley-t – aki a sajtónak egy katolikus egyetem közgazdász-szakos PhD hallgatójaként mutatkozott be – 2008-ban csalásért ítélték el Lengyelországban, ahol ügyvédnek adta ki magát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!