Hidvéghi Balázs: Az vesse Szájerre az első követ, aki bűntelen

2020. december 2. – 11:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen” – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője szerda reggel a Kossuth rádióban Szájer József szexbotrányáról.

„Én Szájer Józsefet több mint harminc éve ismerem, hogy nagy megdöbbenéssel és szomorúsággal hallottam ezt a tegnapi hírt. Én őt nagyra becsülöm, és tisztelem a politikai tevékenységét, ugyanakkor esendőek vagyunk mindannyian, emberek vagyunk, ő is esendő” – kommentálta Hidvéghi, majd azt is mondta, szerinte Szájer „ebben az esetben az egyedüli helyes döntést meghozta, lemondott, illetve bocsánatot kért”.

Azt Hidvéghi és a Kossuth rádió sem részletezte, hogy a „Szájer-ügy” mögött pontosan mi áll, aki csak innen akar informálódni, annak nehéz lehet összerakni azt, Hidvéghi pontosan mit kommentált Szájerrel kapcsolatban a rádióban, de ez nem meglepő, itt szedtük össze, hogy a kormánymédia mennyire szemérmesen tálalja a kormány képviselőjének szexbotrányát.

Szijjártó Péter külügyminiszter úgy kommentálta szerdán a botrányt, hogy az egészről ő is csak a sajtóból értesült, és amikor Szájer lemondott, ő maga nem tudta, hogy a szexbotrány áll mögötte.

Kedd délelőtt két belga lap, a Dhnet és a HLN is saját forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a brüsszeli rendőrök péntek este egy 25 fős szexpartit kapcsoltak le a kijárási korlátozások megszegése miatt.

Néhány órával később Szájer József közleményt adott ki, melyet mi is megkaptunk. „A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek. Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem.”

Szájer a közleményben bocsánatot kért, hogy megszegte a kijárási korlátozásokat, és kérte a családját, a munkatársait, választóit, hogy az elmúlt harminc év odaadó és kemény munkájának tükrében értékeljék a személyes botlását.

Ezután nem sokkal megkaptuk a brüsszeli ügyészség közleményét is a történtekről. Ebben beszámolnak az egyik résztvevőről: az 1961-es születésű S. J. az ereszcsatornán próbált meg elmenekülni a helyszínről, ezt egy járókelő vette észre. A férfi az ügyészség szerint menekülés közben megsérülhetett és véresek voltak a kezei, a hátizsákjában pedig kábítószert találtak a rendőrök. Mivel S. J. nem tudta magát a helyszínen igazolni, a rendőrök hazakísérték, ott került elő a diplomata-útlevele, ami alapján azonosítani tudták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!