Hivatalos, Pennsylvaniában és Nevadában is hitelesítették Biden sikerét

2020. november 24. – 18:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb olyan államokban született hivatalos és hitelesített végeredmény az amerikai elnökválasztáson, ahol kétségbe vonta az eredményt a leköszönő elnök, Donald Trump kampánystábja, miután Pennsylvaniában és Nevadában is hitelesítették Joe Biden sikerét. Előbbiben az állam kormányzója, a demokrata Tom Wolf Twitteren közölte, hogy véglegesítette a szavazás eredményét, és a demokrata páros, vagyis Joe Biden és Kamala Harris kapják majd az állam 20 elektori szavazatát. Trumpék egyik ügyét épp a hétvégén utasította el az állam egyik bírósága. Nevadában az állam legfelsőbb bírósága előtt jelentették be, hogy hivatalosan is Biden nyert.

Pennsylvania volt az egyik kulcsfontosságú állam a november 3-i elnökválasztáson, az itteni (még nem hivatalos) végeredmény kihirdetésével dőlt el, hogy Biden megszerezte a végső győzelemhez szükséges legalább 270 elektori szavazatot.

A hivatalos végeredmény szerint Biden és Harris 3,46 millió szavazatot kapott, a republikánus elnök- és alelnökjelölt, Donald Trump és Mike Pence 3,38 millió szavazatig jutott, a libertariánus Jo Jorgensen pedig 79 ezer vokssal zárt.

Az állam három héttel az elnökválasztás után hitelesítette a végeredményeket. Pennsylvaniához hasonlóan Alabamában és Massachuesettsben is most lett teljesen végleges az elektori szavazatok sorsa. Eddig 19 állam végzett a hitelesítéssel, de még van idő a várhatóan december 8-án lezáruló procedúrára, ami után az elektori kollégium december 14-én szavaz, ezzel hivatalossá téve az Egyesült Államok következő elnökét. Biden az elnökválasztáson 306, Trump 232 elektori szavazatot gyűjtött.

Donald Trump hosszas tagadás és alaptalan vádaskodás után végül majdnem három héttel az elnökválasztás után beletörődött a végeredménybe, és engedélyt adott a hatalomátadás megkezdésére, ismerte el az illetékes amerikai szövetségi hatóság vezetője. Ennek ellenére folyik a per, amelyet a hivatalban lévő elnök, Donald Trump jogászcsapata indított egy fellebbviteli bíróságon annak érdekében, hogy mondja ki semmisnek egy alsóbb fokú bíró ítéletét, amellyel elutasította a választási eredmény hitelesítésének megakadályozását kérő perkeresetet.

Az elnökválasztás utáni átmenetről, annak lépéseiről is körülményeiről itt írtunk bővebben, azt is taglalva, hogy mi történne, ha Trump továbbra sem ismerné el a vereségét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!