Elutasították Trump perkeresetét Pennsylvaniában

2020. november 22. – 08:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy szövetségi bíró elutasította az amerikai elnök kampánycsapatának a keresetét, amelyben azt követelték, hogy nyilvánítsanak érvénytelennek több millió levélszavazatot Pennsylvaniában.

Donald Trump amerikai elnök újabb csatát vesztett szombaton abban a küzdelmében, hogy magát hozassa ki győztesként az elnökválasztásból Joe Biden demokrata párti elnökjelölttel szemben, egy szövetségi bíró ugyanis elutasította azt a keresetét, amelyben kampánycsapata követelte, hogy nyilvánítsanak érvénytelennek több millió levélszavazatot Pennsylvaniában (és további négy államban), valamint azt állította a stáb, hogy tömeges csalás történt a november 3-i voksoláson. A kereset szerint az állam több megyéje törvényellenesen elfogadott olyan levélszavazatokat, amelyeken javítva volt a voks, jelenti az MTI.

Pennsylvaniában a mostani állás szerint Biden győzött, 80 ezerrel több szavazattal. Matthew Brann bíró kijelentette ítélete indoklásaként: a felperes nem tudta bizonyítani, hogy tömeges csalás történt. A levélszavazatokkal kapcsolatban pedig azt mondta, nincs joga elvenni egyetlen szavazó jogát sem a voksolásra, nemhogy több millióét. Josh Shapiro pennsylvaniai igazságügyi miniszter a Twitteren kijelentette: ennek a keresetnek semmi alapja nem volt.

Trump kampánycsapata bejelentette, hogy megfellebbezi az ítéletet, így az ügy reményük szerint gyorsan akár az amerikai legfelsőbb bíróságig is eljuthat. Ebben a cikkben arról írtunk: mi történik, ha Trump soha nem ismeri el a vereségét?

Az elnök kampánycsapata más államokban is megpróbálja megfordítani az eredményt. A republikánusok Michiganben arra kérték szombaton a helyi hatóságokat, hogy várjanak 14 napot Biden ottani győzelmének igazolásával, mert Wayne megyében „szabálytalanságok” történtek – amelyeket nem konkretizáltak –, és emiatt meg kell vizsgálni a szavazócédulákat. Az eddigi eredmény szerint Michiganben Biden 154 ezer vokssal többet szerzett, mint Trump.

Az AP hírügynökség szerint ennek a kérésnek kevés esélye van: a michigani választási bizottság szóvivője ugyanis közölte, hogy az állam törvényei alapján addig nem lehet vizsgálni a szavazócédulákat, amíg nem igazolják a szavazás eredményét, ez utóbbi pedig hétfőn meg fog történni. A tömeges csalás vádja alaptalan Michiganben – tette hozzá.

Wisconsinban egy George Christianson nevű tisztségviselő újságíróknak elmondta: Trump kampánycsapatának két szavazatszámlálási megfigyelője lassítja a részleges újraszámlálást azzal, hogy minden egyes voks érvényességét megkérdőjelezi, de más kifogásokat is emelnek, például kérdésekkel folyamatosan meg akarják akasztani a számlálást.

Az AP legfrissebb híre szerint egy újraszámlálás és a pénteki hitelesítés után Georgia államban Donald Trump újabb újraszámlálást kér. Erre azért van lehetősége, mert a szavazatkülönbség fél százalék alatt van.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!