Több hibát is elkövetett a bécsi terrorelhárítás, felfüggesztették a vezetőjét

2020. november 6. – 23:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az osztrák hatóságok a hétfői bécsi terrortámadással összefüggő hírszerzői mulasztásról számoltak be pénteken. Ezek alapján a város terrorelhárításának vezetője, Erich Zwettler maga kérte a felfüggesztését – írja a BBC.

Bécs belvárosában hétfőn este egy észak-macedóniai albán családból származó helyi férfi, Kujtim Fejzulai megölt négy embert és további huszonhármat megsebesített. Az elkövetőt a rendőrök lelőtték, a helyszínen életét vesztette. A támadást az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

A hatóságok szerint több olyan jel, illetve konkrét információ is rendelkezésre állt, amelyek segíthettek volna a támadás előrejelzésében, esetleg megakadályozásában:

  • A férfi korábban börtönben volt, amiért csatlakozni próbált az Iszlám Államhoz Szíriában, de már a 22 hónapos büntetése lejárta előtt szabadon engedték.
  • A szlovák rendőrség a támadás után közölte, hogy már korábban jelezték az osztrák hatóságoknak, hogy a férfi júliusban lőszert próbált vásárolni Szlovákiában.
  • A merénylet után a német hatóságok házkutatást tartottak négy férfinél, közülük kettő még júliusban többször találkozott az elkövetővel Bécsben, és mindkettő iszlamista körökben mozgott. Egy másikuk az elkövető családjánál tartózkodott Bécsben, és onnan megpróbált – sikertelenül – Szíriába utazni. Minderről a bécsi hatóságok is tudtak.
  • Utólag azonosították csak azt a két radikális mecsetet is, ahová a későbbi támadó járt, és amelyeknek fontos részük lehetett a radikalizálódásában. Ezeket pénteken a kormány bezáratta.

Mindezek alapján az utólagos értékelések szerint a hatóságok nem mérték fel kellőképpen a későbbi támadó által jelentett kockázat mértékét.

A terrortámadás másnapján készült helyszíni videóriportunkat itt nézhetik meg:

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!