Több településen kutattak át házakat a bécsi terrortámadás miatt Németországban

2020. november 6. – 10:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A németországi Osnabrückben, Kasselben és Pinnebergben is házkutatásokat tartott a német rendőrség, miután felmerült, hogy a bécsi terrortámadás feltételezett elkövetőjével kapcsolatban állhatott négy olyan személy, akik ezekhez a településekhez kötődhetnek – közölte a német szövetségi bűnügyi nyomozóügynökség a Twitteren. A házkutatási parancsot azután adták ki, hogy az osztrák bíróság megosztotta az információkat Németországgal – írja a Reuters.

A támadással összefüggésben már letartóztattak két férfit Svájcban, és Ausztria kapcsolatban áll már egy másik meg nem nevezett országgal is a nyomozás miatt – közölte az osztrák belügyminiszter, Karl Nehammer csütörtökön. Ausztriában eddig 15 embert tartóztattak le a történtek miatt, és az eddigi információk szerint mindannyian radikális iszlamista nézeteket képviselnek.

Négy ember halt meg hétfőn este Bécs belvárosában, ahol több helyszínen egy fegyveres kezdett el lövöldözni. A támadót a rendőrség lelőtte. A húszéves, albán származású Kujtim Fejzulai Bécsben nőtt fel, az Iszlám Állam szimpatizánsa volt. Tavaly decemberben került feltételes szabadlábra. Szlovákiában vásárolt kalasnyikovot használhatott. Cikkeinket a témában itt és itt olvashatja.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!