Súlyos szintű a terrorkészültség az Egyesült Királyságban
2020. november 3. – 20:21
Jelentősről súlyos fokozatúra minősítették fel a terrorkészültség szintjét az Egyesült Királyságban, írja az MTI. Priti Patel brit külügyminiszter keddi közleménye szerint erre az elmúlt napok franciaországi és ausztriai merényletei miatt volt szükség, de hangsúlyozta, hogy elővigyázatossági intézkedésről van szó, konkrét fenyegetés ugyanis nincs.
Az ötfokozatú skálán eddig a középső, „jelentős” szint volt érvényben – a most életbe lépett „súlyos” készültségi szint szerint „nagyon valószínűnek” tartanak egy nagy-britanniai terrortámadást. Patel kedden azt kérte a brit polgároktól, legyenek „éberek, de ne megriadtak”, írja a BBC.
A hétfő esti bécsi lövöldözésben az eddigi adatok szerint négyen, a múlt heti nizzai késes támadásban hárman haltak meg. Október közepén pedig egy történelemtanárt fejezett le egy csecsen származású iszlamista támadó Párizs külvárosában.
A mindenkori brit terrorkészültségi szintet a kormánytól független Egyesített Terrorizmuselemző Központ (JTAC) határozza meg: ennek tagjai a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői. A legmagasabb, „kritikus” szintet legutóbb 2017-ben vezették be, először a májusi manchesteri öngyilkos merénylet után, majd szeptember közepén, miután a londoni metróban felgyulladt egy pokolgépszerű szerkezet. Az események után a „kritikus” szintet „súlyosra” mérsékelték, majd tavaly novemberben csökkentette a JTAC a terrorkészültség szintjét „jelentősre”.
A JTAC a brit elhárítás, az MI5 keretein belül működik – utóbbi vezérigazgatója, Ken McCallum szerint a legnagyobb fenyegetést a szélsőséges iszlamista csoportok jelentik, de egyre komolyabban kell venni a szélsőjobboldali terrorizmust is.