Erdoğan: Macron vizsgáltassa meg az elmeállapotát

2020. október 25. – 14:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kemény kritikát fogalmazott meg Emmanuel Macronnal szemben Recep Tayyip Erdoğan török elnök. Erdoğan kirohanása azzal kapcsolatos, ahogy Macron lereagálta a Samuel Paty iskolai tanár meggyilkolását.

Macron azt ígérte, hogy erőteljesebben fognak fellépéni az iszlamistákkal szemben, amire Erdoğan úgy reagált, hogy a francia elnöknek meg kéne vizsgálni az elmeállapotát. „Mit mondhatnék egy olyan államfőről, akinek fogalma sincs a vallásszabadságról, és aki így kezeli az országában élő különféle vallási kisebbségek több millió tagját?” – kérdezte a török vezető az állami televízióban közvetített beszédében.

A hír után Franciaország hazarendelte konzultációra az ankarai nagykövetét, Macron pedig elfogadhatatlannak és veszélyesnek nevezte azt a politikai irányvonalat, amit Erdoğan szavai képviselnek.

Elfogadhatatlannak nevezte a török elnök kijelentését Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is, és felszólította Törökországot, hogy vessen véget a „konfrontáció veszélyes spiráljának”.

>>A Telex legfrissebb híreit itt találja.<<

Samuel Patyt, a 47 éves francia történelemtanárt október 16-án gyilkolta meg egy 18 éves csecsen iszlamista, amiért a tanár a szólásszabadságról szóló óráján Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrát mutogatott. Macron Paty brutális meggyilkolása után a mecsetek és az iskolák szigorúbb ellenőrzését ígérte.

Itt írtunk arról bővebben, hogy a múlt pénteken meggyilkolt tanár, Samuel Paty lefejezése és a tragédiát megelőző napok történései súlyos kérdésekkel szembesítik a francia társadalmat és a döntéshozókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!