Üzeneteket váltott az egyik diák apjával a lefejezett francia tanár gyilkosa

2020. október 20. – 23:04

frissítve

Üzeneteket váltott az egyik diák apjával a lefejezett francia tanár gyilkosa
Megemlékezés Conflans-Sainte-Honirine-ben a meggyilkolt tanárra 2020. október 20-án – Fotó: Jacopo Landi / Hans Lucas via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy a szerdai ülésén a kormány feloszlatja a palesztinbarát Cheikh Yassine közösséget, mert az iszlamista csoport „közvetlenül érintett” Samuel Paty meggyilkolásában. „További ilyen jellegű döntések lesznek a következő napokban és hetekben egyesületeket és csoportokat illetően” – mondta.

A 47 éves történelemtanárt egy csecsen származású 18 éves fiatal lefejezte múlt pénteken. Az iszlamista támadó, akit agyonlőttek a rendőrök, azért akart bosszút állni, mert a tanár egy órán a szólásszabadságról beszélve Mohamed-prófétáról készült karikatúrákat is megmutatott. Az elkövetőnek sem a tanárhoz, sem az iskolához nem volt köze, semmilyen kapcsolatban nem állt velük. A Le Figaro információi szerint az iskola diákjai jutalomért cserébe azonosíthatták a tanárt a gyilkosnak.

A Cheikh Yassine kollektíva vezetője Abdelhakim Sefrioui, aki rögzítette azt az interneten terjesztett videót, amelyben Samuel Paty egyik tanítványának apja uszított a Párizstól ötven kilométerre, Conflans Saint-Honorine-ban lévő iskola oktatója ellen. Sefrioui és az apa is előzetes letartóztatásban van további 14 emberrel együtt. Közülük hatot, az elkövető hozzátartozóit kedd este elengedték a nyomozók, tíz ember kihallgatása folytatódott.

>>> A Telex további friss cikkeiért pedig kattintsanak ide <<<

Az is kiderült, hogy az apával a csecsen támadó közvetlenül is felvette a kapcsolatot, hogy megtudja, pontosan mi hangzott el a tanórán a karikatúrákkal összefüggésben. A két férfi közötti üzenetváltásokat nem hozták nyilvánosságra a nyomozati források, de a France2 közszolgálati televízió értesülése szerint az apa nem buzdította a csecsen iszlamistát támadásra, az pedig nem osztotta meg vele a merénylettervét, írja az MTI.

A 48 éves férfi egyébként a lánya elmondása alapján állított dolgokat a tanárról. Utóbb kiderült, hogy a lány, aki nem volt jelen a szólásszabadságról tartott tanórán, valótlanságokat állított az apjának Samuel Patyról, aki pedig a videófelvétel miatt rágalmazásért feljelentést tett a rendőrségen. Támadója négy nappal később végzett vele a nyílt utcán a középiskola közelében.

Hétfőn Gérard Darmanin belügyminiszter már bejelentette két másik szervezet feloszlatását. A francia kormány a pénteki támadás után akciótervet jelentett be az iszlamista körökhöz és személyekhez közelálló egyesületek és szervezetek ellen. A belügyminiszter szerint a hatóságok a héten 51 muszlim szervezetet világítanak át, és a BBC szerint ezek közül feloszlathatják azokat, amelyeknél azt találják, hogy gyülöletet szítottak. A belügyminiszter azt is bejelentette, hogy bezárják azt a mecsetet hat hónapra, ahol videófelvételt mutattak be arról, ahogy Paty az óráján bemutatta a rajzokat.

A belügyminisztérium a közösségi oldalakat is felelősnek tartja a gyűlöletkeltő videó terjesztése miatt. Jean Castex miniszterelnök „a személyes adatok internetes közzététele általi veszélyeztetés” bűntettének bevezetését javasolta a nemzetgyűlésnek.

A megemlékezések is folytatódtak egész nap. A nemzetgyűlés előtt a képviselők egyperces csenddel tisztelegtek Samuel Paty emléke előtt, a támadás helyszínén pedig a rendőrség szerint hatezren emlékeztek meg kora este. Szerda este a párizsi Sorbonne egyetemen Emmanuel Macron részvételével állami megemlékezésen búcsúztatják a tanárt, akinek a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Becsületrendet adományozza a francia állam.