Megfertőződése óta először beszélt nyilvánosan Donald Trump

2020. október 10. – 23:17

frissítve

Megfertőződése óta először beszélt nyilvánosan Donald Trump

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nappal azután, hogy orvosa bejelentette, nincs akadálya annak, hogy emberek közé menjen, a Fehér Házban máris közönség előtt beszélt Donald Trump amerikai elnök, aki újfent kínai vírust emlegetett, és azt mondta, hogy ha a demokraták hatalomra kerülnek, teljesen szétverik a rendőrséget – írja a CNN.

A kampánygyűlésnek is beillő eseményen Trump elmondta, remekül érzi magát, a jelenlévőknek azt ígérte, hogy az általa szörnyű kínai vírusnak titulált koronavírus el fog tűnni. Hozzátette, hogy rekordidő alatt megérkezik majd a vírus elleni vakcina, a tudomány és az orvosságok segítségével pedig örökre elpusztítjuk a vírust a világ minden szegletében. Ugyan az eseményre leginkább feketéket és latinókat hívtak meg, Trump inkább a BLM-mozgalmat elítélő külvárosi fehér szavazóinak beszélt, és hosszasan taglalta, hogy amennyiben Bident megválasztják, a demokrata jelölt teljesen leépíti majd a rendőrséget.

Az, hogy az elnök egy rakás embert csődített a Fehér Házba, különösen annak fényében érdekes, hogy dr. Anthony Fauci, az Egyesült Államok fővirológusa korábban kritizálta egy korábban ott tartott rendezvény lebonyolítását. Mint mondta, a szeptember 26-án a legfelsőbb bíróság új jelöltjének bejelentésére rendezett esemény

a számok alapján egyértelműen egy szuperfertőző volt.

Azt nem tudni, hogy ennek nyomán történt-e bármilyen protokollmódosítás a Fehér Házban, de az biztos, hogy jövő héten az elnök újult erővel veti bele magát az elnökválasztási kampányba, és két helyszínen is gyűlést tart – kedden a pennsylvaniai Johnstownban, szerdán pedig az iowai Des Moines-ben jelenik meg a nyilvánosság előtt.

Az amerikai elnököt október 2-án szállították kórházba, miután elsején koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak nála. Négy nap múlva aztán kiengedték, és vissza is tért a Fehér Házba, ahol először nem az Ovális Irodában, hanem elkülönített helyiségben dolgozott. Azt nem tudni, hogy az elnök még fertőz-e, mert az illetékesek nem reagáltak az ezt firtató újságírói kérdésekre, és maga az elnök sem adott értelmezhető választ az ilyen irányú érdeklődésre. Trump a kórházban antitestkoktélt, vírusellenes Remdesivirt, szteroidot és más készítményeket kapott. Még csütörtök este kiadott közleményében a Fehér Ház orvosa kielégítőnek minősítette az elnök egészségi állapotát, és tudatta, akár már választási rendezvényeken is részt vehet.

(Borítókép: Donald Trump beszédet mond a Fehér Házban október 10-én. Fotó: Samuel Corum / Getty Images North America / Getty Images via AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!