Orvosa szerint szombaton már emberek közé mehet Donald Trump

2020. október 9. – 08:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Befejezték a koronavírussal megfertőződött amerikai elnök kezelését, és szombaton már a diagnózistól számított tíz nap is letelik, így onnantól a politikus ismét részt vehet nyilvános eseményeken – írta a New York Times Donald Trump orvosára hivatkozva. Dr. Sean Conley csütörtökön adott tájékoztatást erről, és hozzátette, Trump állapota stabil, semmi sem utal arra, hogy a betegség fokozódna nála.

Legfrissebb híreinket itt találja!

Nem sokkal ezután Trump kampánystábja nyilatkozatot adott ki, amiben azt írták, nincsen semmilyen egészségügyi akadálya annak, hogy Trump részt vehessen a második elnökjelölti vitán október 15-én, ezért nincs szükség arra sem, hogy azt elhalasszák vagy online rendezzék meg, ahogyan korábban erről szó volt. Az online vitán az amerikai elnök egyébként nem kívánt részt venni.

Donald Trump október 2-án jelentette be, hogy feleségével együtt megfertőződtek koronavírussal, később az elnököt kórházba is vitték, ahonnan azóta már hazaengedték. A Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ szerint a fertőzötteknek a diagnózistól vagy az első tünetek jelentkezésétől számítva legalább tíz napra kell izolálniuk magukat, bizonyos esetekben azonban a betegek akár húsz napig vagy még annál tovább is fertőzőképesek lehetnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!