Kínai fiatalok direkt el akarják kapni a koronavírust

2023. január 6. – 19:06

Másolás

Vágólapra másolva

Kínai fiatalok szándékosan fertőződnek meg a koronavírussal – írja a BBC. Pedig a kórházak tele vannak, sőt, még a krematóriumok sem bírnak a hirtelen berobbant járványhullámmal. EU-s tisztviselők már azt mérlegelik, kérjenek-e negatív tesztet és maszkviselést a Kínából érkező turistáktól.

Kínában azután robbant be ismét a koronavírus-járvány, hogy ősszel enyhíteni kezdték a szigorú kijárási korlátozásokat. A vírus azonnal terjedni kezdett az alacsonyan átoltott kínai lakosságban, és mostanra több millió fertőzött lehet. Ennek ellenére eltörölték az országba érkezőkre vonatkozó karanténszabályt, illetve feloldották a repülőjáratok számának korlátozását is, január 8-tól pedig ismét igényelhetnek útlevelet a külföldi utazást tervező kínaiak. A külföldre utazó kínaiak száma viszont már most drasztikusan megnőtt.

Volt, aki a BBC-nek azt mondta, hogy pont ezért kapta el – szándékosan – a vírust. Egy 27 éves, teljesen oltatlan programozó azt mondta, hogy nem akart lemondani egy betervezett utazást, ezért úgy ütemezte a megfertőződést, hogy legyen ideje meggyógyulni. Tavaly írtunk arról, hogy miért nem jó ötlet direkt elkapni a koronavírust.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!