Kim Dzsongun kiakadt, hogy a koronavírus elleni gyógyszerek nem jutnak el az észak-koreai emberekhez

2022. május 16. – 08:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kim Dzsongun észak-koreai vezető utasította a hadsereget, hogy biztosítsák a koronavírus elleni gyógyszerek elosztását az ország fővárosában, Phenjanban – írja a Reuters az észak-koreai állami média alapján.

Észak-Korea múlt héten ismerte el először hivatalosan, hogy náluk is megjelent a koronavírus-járvány. Szakértők arra figyelmeztettek, hogy a járvány nagy pusztítást végezhet a vakcinaprogrammal nem rendelkező országban, ahol az orvosi ellátás is igen korlátozott.

Kim Dzsongun egy vasárnapi rendkívüli politikai ülésen arról panaszkodott, hogy az állam által beszerzett gyógyszerek nem jutnak el időben és pontosan az emberekhez – közölte a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. Bár a hatóságok elrendelték a gyógyszerkészletek szétosztását, a gyógyszertárak nem voltak megfelelően felszerelve ahhoz, hogy zökkenőmentesen ellássák feladataikat – mondta Kim Dzsongun, aki ezért elrendelte a hadsereg egészségügyi alakulatának azonnali bevetését, hogy „stabilizálják a gyógyszerellátást Phenjan városában”.

Az észak-koreai vezető szerint a hiányosságok között szerepelt, hogy a patikákban nem volt készleten elég gyógyszer, az eladók nem voltak felszerelve megfelelő egészségügyi ruházattal, és a környezetük higiéniája is elmaradt a szabványoktól. Kim Dzsongun kritizálta a kormány és a közegészségügyi ágazat „felelőtlen” munkamorálját, valamint a járvány elleni védekezés megszervezését és végrehajtását is.

Kim Dzsongun egy gyógyszertárat ellenőriz Phenjanban – Fotó: KCNA via Reuters
Kim Dzsongun egy gyógyszertárat ellenőriz Phenjanban – Fotó: KCNA via Reuters

Az ország elszigeteltsége miatt kevés konkrét információt tudni, azt sem lehet ismerni, hogy összesen hány koronavírusos megbetegedést észleltek. Ráadásul Kim Dzsongun nem is koronavírusról, hanem egy országon átviharzó lázas megbetegedésről beszél. Mivel nem állnak rendelkezésre tesztek, lázmérőkkel állapítják meg, hogy valaki beteg-e, vagy sem.

A „lázas betegek” száma vasárnapra 1 213 550-re emelkedett az országban. A hivatalos adatok szerint legkevesebb 50 halálos áldozata van már a járványnak. A KCNA azt azonban nem közölte, hogy az elmúlt időszakban végzett tesztek hány százaléka lett pozitív.

Dél-koreai szakértők szerint a járvány humanitárius válságot okozhat Észak-Koreában, ugyanis 26 millió észak-koreai nincsen beoltva a vírus ellen, nincsen elég felszerelésük a teszteléshez, az egészségügy pedig rossz állapotban van. Dél-Korea és Kína is felajánlotta, hogy küld vakcinákat és segélycsomagokat.

Jun Szogjol dél-koreai elnök hétfőn kijelentette, hogy országa kész oltóanyagot és más orvosi segítséget nyújtani, ha Phenjan beleegyezik ezek elfogadásába. A két ország közötti kapcsolatokért felelős szöuli egyesítési minisztérium azt közölte, hamarosan javaslatot tesznek Észak-Koreának egy támogatási tervre.

(Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!