Váratlan fordulat: Észak-Korea Covid-veszélyhelyzetet hirdetett és szigorú karantént vezetett be

2022. május 12. – 05:42

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Koreában nemzeti vészhelyzetet hirdettek és szigorú karanténintézkedéseket vezettek be a Covid-19 világjárvány miatt, írja magyar idő szerint csütörtök hajnalban a Financial Times és az európai országok jelentős részében most nem olvasható orosz állami média, az rt.com. A Kim Dzsongun vezette zárt rezsim mindeddig azt állította, hogy a koronavírussal fertőzöttek számát nullán tartották a több mint 25 millió lakosú országban.

A kormányzó Koreai Munkáspárt egy csütörtöki ülésen „megvitatta a karanténválság kezelésének problémáját” – jelentette az állami hírügynökség. A tisztviselők megjegyezték, hogy az országban jelenleg a „legsúlyosabb nemzeti vészhelyzeti incidens” zajlik, amióta a globális egészségügyi válság 2019 végén elindult. Az országban ezért „maximális veszélyhelyzeti karanténrendszert” vezettek be.

A phenjani betegektől gyűjtött mintákról megerősítették, hogy a koronavírus Omicron BA.2 alváltozatát hordozzák – közölték a tisztviselők –, amelyről most úgy vélik, hogy egyes országokban ez a domináns törzs. A fertőzések számát nem közölték.

Az észak-koreai karanténintézkedések elrendelésével a világon már csak két olyan ország maradt, ahol hivatalosan nem jelent meg a koronavírus. Az egyik Tuvalu, egy 11 ezer lakosú csendes-óceáni szigetállam, míg a másik a nagyjából 6 millió lakosú közép-ázsiai Türkmenisztán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!