A Pfizer vezérigazgatója szerint két adag oltás nagyon korlátozottan véd csak az omikron ellen

2022. január 13. – 13:24

Másolás

Vágólapra másolva

Két dózis Pfizer-vakcina csak nagyon korlátozottan véd, ha véd egyáltalán a koronavírus omikron variánsa ellen – nyilatkozta a Pfizer vezérigazgatója a Yahoo Finance-nek a News.com cikke szerint.

Albert Bourla azután adott interjút, hogy a vállalat bejelentette: már márciusra elkészülhet a kifejezetten az omikron ellen fejlesztett oltásuk. „A harmadik, emlékeztető dózis ésszerű védelmet nyújt a kórházba kerülés és a halál ellen, de a megfertőződés ellen kevésbé véd” – fejtette ki Bourla, aki szerint a márciusban várható oltás az omikron mellett más variánsok ellen is hatékonyabb lesz. Azt ugyanakkor még nem tudják, szükség lesz-e negyedik adag oltásra.

A novemberben, Dél-Afrikában felbukkant omikron villámgyorsan a legdominánsabb vírustörzzsé vált a delta helyét átvéve, ami aggodalomra ad okot a meglévő vakcinák hatékonyságát illetően. A Pfizer és a Moderna vakcinák csak körülbelül 10 százalékos hatékonysággal akadályozzák meg az omikron okozta tüneteket okozó fertőzést 20 héttel a második adag beadása után, állapította meg az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynökségének tanulmánya. Eszerint az emlékeztető oltások 75 százalékra növelik a tünetekkel járó fertőzéssel szembeni védelmet. Az Astra Zeneca gyártója viszont azt álltja, a harmadik oltásuk hatékony az omikronnal szemben.

Az omikron ugyan jellemzően enyhébb tünetekkel jár, mint a korábbi vírusmutációk, szakértők tartanak attól, hogy ismét megtölti a kórházakat Magyarországon is. A WHO becslése szerint a következő két hónap folyamán az európai lakosság mintegy fele megfertőződhet a gyorsan terjedő variánssal, amelyről itt szedtünk össze minden fontos infót.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom