61 főre nőtt az igazoltan omikron variánssal fertőzöttek száma Magyarországon

2021. december 23. – 18:29

Másolás

Vágólapra másolva

További 46 omikronos esetet azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ laborjában, így összesen 61 főre nőtt az igazoltan omikron variánssal fertőzött személyek száma Magyarországon, írja a Magyar Kormány.

Az omikron vírusvariáns már több európai országban erősen terjed, és ragályosabb az eddigi variánsoknál, ugyanakkor a fertőzés súlyosságának megítéléséről eltérő információk terjednek, mert még nincs kellő számú klinikai tapasztalat, írják.

Eddig 15 esetet erősített meg a kormány, arról már írtunk, hogy jóval gyorsabb lehet az omikron hazai felfutása, mint ami a kormányzati közlésekből látszik. A Neumann Labsban levett és omikronra újravizsgált 93 mintából 20 volt egészen biztosan omikronos volt, és volt még néhány, ami nagy valószínűséggel az volt. Ez azt jelenti, hogy az ő mintáik alapján már minden negyedik kimutatott új fertőzést az omikron okozhatja Magyarországon is.

Hogy miben mások az omikron tünetei, és az eddigi változatokhoz képest rövidebb lappangási ideje miatt mennyivel gyorsabban terjed, ebben a cikkben olvashat.

Három dózis AstraZeneca is hatásos lehet az omikron ellen

Eközben csütörtökön a Pfizer és a Moderna után az AstraZeneca gyógyszervállalat is arról számolt be, hogy vakcinája hatásos a koronavírus omikron variánsával szemben. A cég az Oxfordi Egyetemmel közösen elvégzett belső, tudományos lapban egyelőre nem publikált laborvizsgálata szerint a vakcinájuk „jelentősen növelte az omikron variáns elleni antitestek szintjét a harmadik oltást követően”. A kísérletben 41 embert vizsgáltak.

A tanulmány szerint a vizsgált alanyok szervezetében az antitestek szintje magasabb volt a harmadik adag AstraZeneca-oltás után, mint azoknál, akiknél az antitestek egy korábbi koronavírus-fertőzést követően termelődtek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!