Sikerült negyedszer is beoltatnia magát egy budapesti férfinak

2021. december 21. – 08:30

Másolás

Vágólapra másolva

Bár Magyarországon hivatalosan csak három védőoltást lehet jelenleg kapni, ennek ellenére már van olyan, akit négyszer is beoltottak a koronavírus ellen. Pártos Balázs a járvány kitörése óta rendszeresen oszt meg statisztikákat a Facebook-oldalán, ahol december 17-én arról számolt be, hogy negyedszer is beoltották.

A poszt szerint márciusban és áprilisban egy-egy Pfizer-oltást kapott, majd szeptemberben Janssent kapott harmadik oltásként. A férfi korábban átesett a koronavírus-fertőzésen – írja a Blikk.

„Baromi kíváncsi voltam rá, hogy mi van akkor, ha elmegyek egy oltópontra 3. oltásért úgy, hogy már van 3. oltásom, és megpróbálok kapni még egyet. Simán kaptam” – írta Pártos, aki negyedikre a Moderna oltóanyagát kapta. A Facebook-oldalán az oltási igazolásait is megosztotta, eszerint mind a négy oltását a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika oltópontján kapta.

„Nem, nem kell hazudni sem. Ki kell tölteni egy lapot, ahol megkérdezik, hogy mikor kaptad az elsőt és a másodikat. Azt helyesen kitöltöttem. Felvittek a rendszerbe. Egy kérdésük volt: milyet kérek harmadiknak. Ezt megnevezve lehet 3. (avagy: negyedik) oltásod” – írta arról, hogyan sikerült kijátszania a rendszert.

Pártos a Blikknek azt mondta, hasonlóan érezte magát a negyedik oltás után, mint a harmadiknál. „Első este, négy órával az oltás után lefeküdtem és két órát sikerült aludnom. Ébredés után olyan volt, mintha szénanáthás lennék, emellett enyhe hőemelkedésem volt és fájt a karom. A nátha később elmúlt, a hőemelkedés viszont maradt. Harmadnapra már teljesen jól voltam” – mondta.

A negyedik oltás szükségességéről egyelőre nincs tudományos konszenzus. Az izraeli egészségügyi minisztérium szakértői egyelőre nem javasolják, hogy Izraelben bevezessék a negyedik oltás lehetőségét.

Ugur Sahin, a német BioNTech társalapítója nemrég úgy nyilatkozott, hogy az omikron variáns miatt elképzelhető, hogy negyedik oltásra is szükség lesz, de egyelőre még nem tudni, hogy kell-e új oltóanyagot kifejleszteni az új variánshoz. Az előzetes adatok szerint három adag vakcina egyértelműen semlegesíti a vírus omikron variánsát, de csak a további adatok mutatják majd meg, hogy mennyire erős a védelem, és mennyi ideig tart – mondta Sahin. Két adag még nem jelent kellő védettséget nyújtó, befejezett oltást – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!