Embertelen bánásmóddal vádolja a hatóságokat a hollandiai karanténból megszökött pár

2021. november 30. – 18:30

Másolás

Vágólapra másolva

A helyi hatóságok tudtával hagyták el a karanténhotelt, ok nélkül tartják őket jelenleg is karanténban, ráadásul rossz körülmények között – állította a BBC-nek az a pár, akikről hétfőn mi is megírtuk, hogy a hatóságok szerint megszöktek egy hollandiai karanténhotelből.

Az ügy előzménye, hogy a szakértőket is aggasztó új koronavírus-variáns, az omikron miatt Hollandia utazási korlátozást vezetett be több afrikai ország mellett Dél-Afrikával szemben is. Két repülőgép összesen 624 utasa azonban a korlátozások bevezetésekor már a levegőben volt, így ők péntek este még megérkeztek az amszterdami Schiphol repülőtérre. Közülük 61-nek lett pozitív a koronavírustesztje, ebből legalább 14 fő mintájában mutatták ki az omikron jelenlétét. A fertőzötteket egy Amszterdam közelében lévő, őrzött hotelben szállásolták el, ahol legalább öt napig kell maradniuk. Azoknak az utasoknak, akiknek a PCR-tesztje negatív volt, ugyancsak öt napig önkéntes karanténba kellett vonulniuk. A portugál Carolina Pimenta és a spanyol Andrés Sanz viszont elhagyták a karantént, és már egy Spanyolországba induló gépen ültek, amikor a katonai rendőrség szombat este leszállította őket. Ezután egy tbc-kórházba szállították őket, ahol azóta is töltik a karanténjukat.

A férfi tesztje már a landolás után is negatív lett, a nőé azonban pozitív volt, bár a felszállás előtt még ő is negatívnak bizonyult, szintén PCR-teszttel. Mivel együtt akartak maradni, mindketten a Ramada Hotelbe kerültek. A nő azonban meg volt győződve arról, hogy a tesztje fals pozitív volt, azaz valójában nem fertőzött, ezért a helyi hatóságoktól újabb tesztet kért. Állítása szerint azt a választ kapta, hogy a párja menjen el a boltba antigéntesztért, ami meglepő, tekintve, hogy a férfi is közeli kontaktszemélynek minősült. Végül a nő újabb tesztje valóban negatív lett, és ő azt állítja, ezután a helyszíni hatóságok tudtával távoztak. Taxiba ültek, és a felszállás előtti, negatív PCR-tesztjeiket bemutatva felültek a spanyolországi gépre.

A helyi egészségügyi hatóság tagadta, hogy jóváhagyták volna a pár távozását. A probléma abból adódott, hogy a negatív teszt miatt a karantén önkéntes volt, de ezzel együtt is a pár felelőssége lett volna elkülönítve tölteni az előírt időt – mondta a hatóság szóvivője a BBC-nek. A rendőrség szóvivője is azt mondta, hogy nem volt joguk visszatartani a párt, de a távozásuk után a helyi polgármester a közegészségügyi veszély miatt elrendelte a részükre a kötelező karantént, így a jogi státuszuk megváltozott.

A pár holland ügyvédje, Bart Maes szerint azonban szégyenletes, ahogy az ügyfeleivel bántak. A helyi vakcinaigazolvány ellen is kampányoló ügyvéd szerint az ügy annak a bizonyítéka, hogy a helyzet bürokratikus kezelése kaotikus. Carolina Pimenta a pozitív tesztje mellett összesen már négy negatív tesztet tud felmutatni, ezek közül kettő PCR-, kettő antigénteszt. Az ügyvéd szerint jogtalan a karanténban tartásuk, mert nem jelentenek járványügyi veszélyt. A pár jelenleg egy tbc-kórházban tölti a karanténját Haren városában.

„Tegnap éjjel a fürdőszobában visszaömlött a szennyvíz. Most azt mondják, hogy várnom kell, és holnap elvégezni egy újabb PCR-tesztet. Ez rosszabb, mint a börtön”

– mondta Pimenta, aki szerint a világ egy hazug történet alapján gondolja róluk azt, hogy valami rosszat követtek el.

Időközben kiderült, hogy Hollandiában már az omikron afrikai azonosítása előtt megjelent az új variáns két, november 19–23. között vett mintában mutatták ki utólag.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!