Magyarország is korlátozásokat vezet be a dél-afrikai régióból érkező utazókkal szemben

2021. november 27. – 13:48

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország is csatlakozik a dél-afrikai régióból érkező légiközlekedés korlátozásához, írja közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A tesztelési és karanténkötelezettségre vonatkozó konkrétumokat még nem tudni, azt írták, hogy az intézkedések előkészítése elkezdődött, és a módosított kormányrendelet megjelenése még szombaton várható.

Mint írták, az Európai Unió Tanácsa pénteken megvitatta az újonnan azonosított, B.1.1.529-es koronavírus-variánsra adható lehetséges uniós válaszlépéseket. „Az ülésen megszületett javaslat szerint a dél-afrikai régióból érkező személyek esetében a nem alapvetően szükséges utazások ideiglenes korlátozásáról és e korlátozás esetleges feloldásáról szóló tanácsi ajánlás szerinti vészfék mechanizmust lenne érdemes alkalmazni.”

A tagállamok egyetértettek abban, hogy szükség van a korlátozások bevezetésére. Az ülés résztvevői fontosnak találták, hogy a Botswanából, Szváziföldről, Lesothoból, Mozambikból, Namíbiából, a Dél-Afrikai Köztársaságból és Zimbabwéből érkező utasok esetében a tagállamok vezessenek be tesztelési és karanténkötelezettséget, írta közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki ülésén az omikron nevet adta az új variánsnak, amely egyből be is került a legveszélyesebb variánsokat gyűjtő, az aggodalomra okot adó kategóriába. Ebbe a WHO az omikronon kívül az alfa, a béta, a gamma és a delta variánst sorolja.

Az új variánst először Botswanában, majd Dél-Afrikában azonosították november 11-én. Ugyan részletes adatokkal még nem rendelkezünk róla, de annyit már tudunk, hogy az omikron szokatlanul sok, 32 mutációt tartalmaz csak a tüskefehérjéjén. Ez a vírusnak azon része, amely nemcsak a fertőzőképesség szempontjából kulcsfontosságú, de a vakcinák és az antitestalapú gyógyszerek is elsősorban ezt célozzák. A két fő kérdés, hogy az új variáns mennyire lehet képes megkerülni a vakcinák védelmét, illetve hogy milyen gyorsan tud terjedni. Itt szedtük össze, mit lehet eddig biztosan tudni az omikron variánsról>>>

Sorra rendeltek el a világ országai beutazási tilalmat az Afrika déli részén lévő országokra. Először a britek döntöttek, hozzájuk csatlakozott pénteken Németország és Olaszország is, majd Hollandia, Franciaország, Nagy-Britannia, Csehország, Belgium. Ursula von Leyen, az Európai Bizottság elnöke még reggel jelezte, hogy az EU is kezdeményezni fogja a beutazási tilalmat Afrika déli részéből, ebben délután meg is egyeztek.

Az omikron variáns régiótól távolabb először Hongkongban tűnt fel, ahová Dél-Afrikából hurcolta be egy utazó, de pénteken már Izraelben is azonosították, Malawiból behurcolt esetként. Péntek délután már az első európai észlelést is bejelentették: Belgiumban azonosították az új variánst.

Az is kiderült, hogy több tucat koronavírusos beteg érkezett pénteken Dél-Afrikából Hollandiába. Most minden pozitívnak tesztelt utast további szűrővizsgálatnak vetnek alá, hogy kiderítsék vannak-e közöttük olyanok, akik az omikronnal fertőződtek meg.

Szombaton délelőttre pedig felmerült a gyanú, hogy Németországba és Csehországba is megérkezhetett a variáns. Kai Klose hesseni miniszter a Twitteren jelentette be, hogy nagy valószínűséggel megjelent az omikron egy, a frankfurti reptérre Dél-Afrikából hazatérő személyben, legalábbis több, a variánsra jellemző mutációt találtak a mintájában, amit jelenleg is vizsgálnak. A Spiegel cikke azt írja: Csehországban az Országos Közegészségügyi Intézet közölte, hogy ott is lehet egy érintett, de ez még csak lehetőség, további vizsgálatokra van szükség.

Az AFP szerint a dél-afrikai egészségügyi minisztérium szombaton drákóinak nevezte az országgal szemben bevezetett beutazási korlátozásokat, a külügyminisztérium szerint pedig olyan, mintha azért büntetnék Dél-Afrikát, mert elől járnak a szekvenálásban, és így gyorsabban tudják észlelni az új variánsokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!