Kihagyta az MTI a Pfizer közleményéből, hogy leszállították Magyarországra az utolsó vakcinaszállítmányt

2021. november 24. – 14:18

Másolás

Vágólapra másolva

Ezen a héten újabb, közel 240 ezer adag Pfizer–BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra, ami egyben a vállalat utolsó szállítmánya is volt az uniós szerződés alapján – áll a Pfizer szerdai közleményében.

Ez már a 49. magyarországi szállítmányuk volt a koronavírus elleni vakcinából, amivel teljesítették a korábbi vállalásukat, vagyis közel 10,9 millió adag vakcinát szállítottak le hazánkba. „Magyarországra a mai napon beérkezett szállítással együtt, a 2020–2021-es évi szerződésben foglalt határidőre leszállítottuk a közel 10,9 millió adag Comirnaty oltóanyagot. Büszkék vagyunk rá, hogy hozzájárulhattunk az ország Covid-19 járvány elleni küzdelméhez” – olvasható a közleményben.

A Pfizer kiemeli, hogy 2020. december 26. óta heti rendszerességgel, a vállalt feltételeknek megfelelő gyakorisággal és egyeztetett mennyiségben szállítottak Magyarországra vakcinát. Az első negyedévben több mint 1,5 millió adag, a második negyedévben, jelentősen megnövelve a dózisok számát, több mint 4,6 millió adag, a harmadik negyedévben pedig 3,2 millió adag vakcinát szállítottak az országba.

A cég közleményéről az MTI is beszámolt, azt azonban nem tették hozzá, hogy ez volt az utolsó Magyarországra érkező Pfizer-szállítmány. Azt írták:

„A héten újabb, majdnem 240 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra. A két vállalat által fejlesztett oltóanyagból így már mintegy 11 millió érkezett az országba – közölte a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. szerdán az MTI-vel.

A vállalat 2020. december 26. óta heti rendszerességgel szállítja Magyarországra a Comirnaty oltóanyagot; a mostani volt a 49. szállítmány – írta a Pfizer. A cég az első negyedévben több mint 1,5 millió adag, a második negyedévben – jelentősen megnövelve a dózisok számát – több mint 4,6 millió adag, a harmadik negyedévben pedig 3,2 millió adag vakcinát szállított Magyarországra.

Közölték azt is, hogy az év elején kiemelt figyelmet fordítottak gyártási kapacitásaik megerősítésére és kibővítésére, hogy – a növekvő globális igénynek megfelelve – idén akár 3 milliárd adag Covid–19 elleni vakcinát gyárthassanak.”

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden bölcs és felelős döntésnek nevezte, hogy a magyar kormány nem vesz részt az uniós vakcinabeszerzés második körében. Gulyás az Országgyűlés igazságügyi bizottságának éves meghallgatásán azt mondta, még van 10 millió vakcina raktáron, ami az összes harmadik oltásra elegendő. A miniszter által már tavasszal is ostorozott közös európai uniós vakcinabeszerzés (melynek sajátosságairól itt írtunk részletesen) szerinte rugalmatlan, mivel csak kötött mennyiségre lehetett beszállni. A miniszter rámutatott: Európában amúgy is vakcinabőség van, és ha mégis szükséges lenne, akkor könnyedén be lehet szerezni extra dózisokat.

Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn az ATV-nek azt mondta, a kormány a jelenleg meglévő 10 millión felül további 5 millió adag nyugati vakcinát rendelt, de ennek részleteiről nem beszélt bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!