Szijjártó: A következő oltóanyag-szállítmányban nem lesznek keleti vakcinák

2021. november 22. – 13:12

Másolás

Vágólapra másolva

„Jelenleg sem a Szputnyik, sem a Sinopharm oltóanyagok gyártóival nem állunk tárgyalásban újabb, Magyarországra irányuló szállítmányokról. A következő vakcinaszállítmányban egészen biztosan nem lesznek keleti vakcinák. Mind a Szputnyik, mind a Sinopharm szállítói teljesítették azokat a szerződéseket, amelyeket korábban megkötöttünk”

mondta Szijjártó Péter az ATV kérdésére, hogy abban az 5 milliós vakcinaszállítmányban, amit még a meglévő 10 millión felül megrendelt a kormány, nyugati oltóanyagok lesznek-e, például Pfizer, vagy keletiek, Szputnyik és Sinopharm.

Az ATV Híradót a már meglévő, rendelkezésre álló 10 millió vakcináról az operatív törzs úgy tájékoztatta, hogy annak 80 százaléka nyugati.

Most sajtótájékoztatón Szijjártó Péter azt mondta: a jelenlegi tárgyalásaik az orosz közvetlen állami befektetési alappal, amely a Szputnyik gyártását felügyeli, illetőleg a Sinopharmmal arra korlátozódnak, hogy a leendő nemzeti oltóanyaggyárban e két oltóanyag licenc alapján gyárthassunk. „De szállításról nincsen tárgyalás, a következő szállítmányon keleti vakcina egyáltalán nem lesz” – jelentette ki.

A külügyminiszter hozzátette, hogy a minisztériumában kötelezővé tették az oltást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!