A sok új fertőzött miatt egyre több kórházat vonnak be a koronavírusos betegek ellátásába

2021. november 4. – 08:16

Másolás

Vágólapra másolva

Olyan sok az ápolásra szoruló koronavírusos beteg, hogy újabb kórházakat kellett bevonni a járvány elleni védekezésbe.

A Népszava arról ír, hogy eddig a centrumkórházak Covid-osztályai fogadták a betegeket, de a fertőzés gyors terjedése miatt Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője elrendelte, hogy az ország minden alkalmas intézményének fogadnia kell koronavírus-fertőzötteket. A lap információját a minisztérium is megerősítette.

A súlyos állapotú betegeket továbbra is az ellátócentrumokba kell küldeni, a könnyű és középsúlyos betegeket pedig a városi kórházakban kezelik. Az ellátócentrumok közé a megyei intézmények és négy fővárosi centrumkórház (a Dél-pesti az Észak-közép-budai, a Szent Imre, és a Honvédkórház) tartozik, valamint az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet, a Bajcsy-Zsilinszky és a Pest megyei Flór Ferenc kórház is részt vesz a legsúlyosabb fertőzöttek ellátásában.

Miniszteri utasítására csak a centrumkórházaknak a legsúlyosabb esetek ellátására 5567 ágyat kellett kijelölniük, és mintegy 835 intenzív ellátóhelyet kell biztosítaniuk. Ugyanez a levél rendelkezik arról, hogy a gyerekeket az orvosképzéssel is foglalkozó egyetemi centrumok klinikái, illetve a Heim Pál gyermekkórház, a miskolci megyei, valamint a győri Petz Aladár kórház fogadja.

A Népszava úgy tudja, hogy a kiskunhalasi mobil járványkórházat még nem nyitották újra.

Hogy gyorsan terjed itthon a fertőzés, azt a hivatalos járványszámokból dolgozó oxfordi adatbázis is megerősíti. Október végén Magyarországon volt a világon a legmagasabb a vírus reprodukciós rátája. Aszerint egy fertőzött átlagosan 1,85 embert fertőz tovább.

Szerdán 74 áldozatról számolt be a koronavirus.gov.hu. Kórházban 3172 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 350-en vannak lélegeztetőgépen, és 2595 új fertőzöttet találtak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!